Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. december 4., szerda

Kétszer annyi a bicajos a Balatonnál

Dinamikusan nőtt a kerékpárosok száma a nyári szezonban a nagy tavak – a Fertő-tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton – körül, a legnagyobb, kétszeres növekedést a Velencei-tónál mérték június-augusztus közötti három hónapban – derül ki az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. legfrissebb statisztikáiból.

A Magyar Közút az idén nyáron a korábbi évekhez hasonlóan ismét kézi, illetve gépi számlálással gyűjtött adatot a kerékpáros turistákról.
A Velencei-tavon, a Balatonnál és a Tisza-tavon is a kerékpárosok számának közel kétszeres növekedését regisztrálták a tavalyi szezonhoz képest. A legnagyobb nyertes a Velencei-tó lett, valószínűleg a kisgyerekes családoknak is könnyen teljesíthető körtúra lehetősége okán. A balatoni számlálás eredménye 85 százalékos, a Tisza-tavi 65 százalékos növekedést mutatott, míg a Fertő-tónál 15 százalékkal többen kerékpároztak nyáron az adatok szerint.
Kiemelik: 2020-ban a tókör hiányzó részének elkészültével a Tisza-tó lett az új kerékpáros paradicsom, a júniusban átadott hidakon több mint 70 ezren bicikliztek át. Tavaly Kiskörén júliusban és augusztusban 18 ezer biciklist számoltak, az idén ugyanezen időszak alatt több mint 40 ezret. A Poroszló és Tiszafüred között elkészült hiányzó szakasz a teljes Tisza-tó kerékpáros forgalmára rendkívül pozitív hatással volt. Megjegyezték, hogy 2016 óta 5,5-szeresére nőtt a Tisza-tó körül kerékpározók száma, a hálózat fejlesztése, és a gátkoronán az autós forgalom csillapítása miatt.


A kerékpáros útvonalak fejlesztései a továbbiakban is a hálózatos logikát fogják követni: a cél a turisztikailag értelmezhető, egybefüggő hálózatok létrehozása, amelyek a megfelelő szolgáltatás fejlesztésével még több kerékpáros turistát vonzanak majd, akár határokon belül, akár külföldről. Így jelölték ki az idén az Eurovelo 14 Szentgotthárdtól a Velencei-tóig tartó szakaszát, és elkészült a Szentendre és Budapest közötti Eurovelo 6, illetve vele párhuzamosan a Duna másik oldalán már épül a Dunakeszi-Budapest közötti hiányzó Eurovelo 6-os szakasz. A hálózatokból hiányzó láncszemek elkészülése pedig ugrásszerűen emelheti egy-egy térség turisztikai vonzerejét, mint azt a Tisza-tó esete mutatja.
A közlemény emlékeztet: két éve a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométernyi külterületi kerékpárút kezelését vette át, és ehhez a feladathoz plusz kormányzati forrást is kapott. Az idén az üzemeltetési munkákon túl többek között a Balaton és a Fertő-tó körüli kerékpárúton felújítást is végeztek. A kerékpárutakhoz kapcsolódóan a Magyar Közút jelentős gépparkfejlesztést hajtott végre: tavaly 15 speciális traktort és a hozzájuk tartozó téli-nyári adaptereket szereztek be, amit idén további 5 téli és nyári adapterekkel felszerelt traktorral bővítettek. Az újonnan épülő és már megépült kerékpárutak megfelelő karbantartása nagyban hozzájárult a nyári turisztikai szezon sikerességéhez – írták. Az AÖFK idén először indított térségi aktív turisztikai kampányt, ennek legfontosabb eleme a Tisza-tó kerékpáros fejlesztéseinek bemutatása volt, ezt az ősz folyamán a térségi látnivalók és kevésbé ismert túraútvonalak bemutatásával folytatják.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Száguldás, Tesla-szerelem

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan vizsgálja a használt, nagy értékű luxusautókat beszerző gépjármű-kereskedőket. Az ilyen ellenőrzéseknél arra keresnek választ, hogy szabályosan szerepel-e a bevallásban

tovább olvasom »

A piac támogatja a digitális adóztatást

Idén is teltházas érdeklődés mellett zajlott a Nemzeti Adókonzultáció, ahol a Pénzügyminisztérium, a NAV, valamint a vállalkozókat képviselő szakmai szervezetek és a legjelentősebb tanácsadó társaságok szakemberei, adószakértők,

tovább olvasom »

Jövedéki nyomtatványok online

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén egyre több ügy intézhető, egyszerűen, webes alapon. 2024. november 7-től tovább bővült ezek köre, hiszen ekkortól kizárólag az ONYA-n érhetők el a

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250