Két téli gasztro program élményei egyenesen a Balaton északi partjáról

Két gasztro rendezvényt is meglátogattam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bámészkodjak egyet és persze, végig szerettem volna kóstolni az egész napot.

A Balaton télen is pont ott van, mint nyáron! És, hogy ezt a tényt ne csak a Balaton partján élők tudják, a helyiek számtalan rendezvénnyel, kezdeményezéssel kedveskednek a hozzájuk látogatóknak.

A napot Badacsonytördemicen kezdtem, ahol már sokadjára rendezik meg a februári kocsonya szépségversenyt.
A kocsonyát szeretem, a szépségre mindig fogékony voltam, tehát ott volt a helyem.
A helyi közösségi házban szinte lépni sem lehetett, annyian voltak! Csodás népi ruhákba öltözött fiúk és lányok táncoltak a színpadon, szeretetteljes hangulat uralkodott az egész épületben, és amikor meghallották, hogy közvetíteni is szeretnénk a rendezvényről, rögtön a polgármester is előkerült. Kedves ember, aki jó példaként, maga is indult a község rendezvényén, egy halas kocsonyával.

Fotó: Pixabay

És, hogy milyen kocsonya tüneményeket láthatott a nagyérdemű?
– Tradicionális sertés kocsonyát – persze nagy fantáziával tálalva – volt, aki egyenesen cipóban szervírozta
– Halas kocsonyák sokaságát – ha már a Balaton partján vagyunk…
– Volt persze vega kocsonya is, csupa mesterien elrendezett zöldséggel
– A gyerekek pedig gyümölcskocsonyával készültek erre a napra.

A község arról is gondoskodott, hogy a vendégek ne maradjanak éhen, hisz 120 adag kocsonyát főzettek Erzsikével, aki másodmagával előző este kondérban rotyogtatta a kocsonyának valót.
Azt is megtudtam, hogy Badacsonytördemicen nem zöldségelik a kocsonyát, tehát se egy szál répa, se egy szál gyökér, de még paszternák sem úszott a kocsonya lében.
De a füstölt húst itt sem hagyják ki! Persze csak az íze miatt!

Miután jóllaktam Tördemicen, gyorsan átkocsikáztam Révfülöpre, ahol ugyanezen a napon farsangi sütisütő, illetve forralt bor versenyt tartottak. A sütiket az asszonyok sütötték, a borokat a férfiak főzték. Jobban ki sem találhatták volna a szervezők! Mindenki tüsténkedett és egymás produktumait kóstolgatták. Én meg persze mindenkiét.

A révfülöpi asszonyok évek óta készülnek süteményekkel erre a napra, ki édessel, ki sóssal. Persze, farsang idején megjelent a fánk is, finom házi lekvárral, de Kovács Kati 2018-ra egy csupa habos sütivel kényeztette azokat, akiknek jutott a kóstolóból.
Én a szerencsések közé tartoztam, mert ehettem belőle, nálam biztosan helyezett lett volna.

Volt még jóféle pogácsa is, a legfinomabbakat szatyorból osztogatták. én meg a jó szót, minden egyes falatnál…
Mire kiértem a kondérokhoz, tényleg már csak egy kis folyadékra vágytam, amit ezen a napon forralt bor formájában vehettem magamhoz.

Az idén 10 induló csapat volt, akik vegyesen készítettek fehér, rozé, illetve vörösborból hideg elleni elixírt. Sok gyümölccsel – áfonya, narancs, citrom, alma stb. – dobták fel az ízeket és megtudtam, hogy Révfülöpön ismerik a kardamomot. Ennek nagyon örültem, mert a megkérdezett három helyből ketten ezt a fűszert is használták a főzetükben.

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!