– Számítunk arra, hogy a március 8-tól érvénybe lépő megszorítások miatt is rengetegen érkeznek a Balatonhoz, az itteni ingatlanokba, nyaralókba, miként ez történt egy évvel ezelőtt is. Már az elmúlt hétvégék is nyarat idéző tömegeket vonzottak a régiónkba. A járvány-helyzet azonban most komolyabb az egy évvel ezelőttinél és a korábbi hetekénél is. A térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve, már csak a lakosság folyamatban lévő beoltása miatt is. Ezért az üdülőövezet önkormányzatai nevében arra kérem a Balatonhoz érkezőket, vegyék ezt figyelembe. Amit lehet a lakóhelyükön intézzenek el, ott vásároljanak be, elkerülendő a helyi élelmiszerboltok, patikák zsúfoltságát, továbbá tartsák be maximálisan a kormány által elrendelt óvintézkedéseket – nyilatkozta Lombár Gábor.

Egyre kevesebb hajó tud kijutni a Balatonra – ezt okozza az alacsony vízállás 2026-ban
Bent ragadt hajók, elveszett szezon Az idei nyár sok hajótulajdonos számára hozott kellemetlen meglepetést, amikor kiderült: a mélyebb merülésű vízi járművek egyszerűen nem tudják elhagyni





