Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 14., szerda

Kerékpárutat építenek Felsőörsről a Balatonig

Kilenc kilométeres kerékpárút épül Felsőörsről Alsóörsön át a Balatonig.

A beruházás, amely összesen 750 millió forintból valósul meg, várhatóan 2021 február végére valósul meg. A munka megkezdésének apropójából sajtótájékoztatót tartottak, ahol többek között Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlés alelnöke arról beszélt, Veszprém megyében 24 településen összesen 86 kilométernyi kerékpárutat építenek, vagy újítanak fel.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere arról beszélt, csodás környezetben lehet majd eljutni a Balatonig, a Balatoni Bringakörútig és a település gondoskodik majd arról, hogy megfelelő utcai bútorokat, padokat, illemhelyeket alakítsanak ki.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere azt hangsúlyozta ki, elkötelezett a megyeszékhely a kerékpárutak építésében és reményei szerint hamarosan átadják azt a munkaterületet is, ahonnan a bringaút Veszprémből Felsőörsre vezet.

Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a kerékpárutak hatalmas jelentőséggel bírnak a hazai idegenforgalomban. Az idei nyáron is komoly érdeklődést mutattak a turisták a Balaton iránt, és a kerékpárutak összekötik a tóparti településeket, ezzel együtt az embereket is.

Fotó: Porga Gyula facebook

 

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!