Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Kedden kezd az olimpián

A vitorlásversenyek ugyan már vasárnap elkezdődtek a tokiói olimpián, de Berecz Zsombor csak kedden száll először vízre; a játékok műsorán utoljára szereplő Finndingiben esélyesként indul egy rendkívül erős mezőnyben.

A 35 éves világbajnok az utóbbi időben minden versenyen bizonyította klasszisát – idén másodszor is megnyerte az Európa-bajnokságot -, talán legnagyobb erőssége, hogy különböző szélviszonyok között is egyenletesen magas szintű teljesítményt tud nyújtani. A szükséges rutinnal is rendelkezik, hiszen negyedszer áll rajthoz ötkarikás játékokon – Pekingben és Londonban Laserben vitorlázott -, Rióban éppen csak lemaradt az éremfutamról.
Ugyanakkor az ellenfelek közül többen is hasonló eséllyel pályáznak az aranyéremre és a dobogóra. A címvédő és négyszeres világbajnok brit Giles Scott folytathatja a brit hegemóniát, a 2000-es sydneyi játékok óta más ország nem tudott olimpiát nyerni Finndingiben. Kérdés, mennyire sikerült felkészülnie Tokióra, hiszen idén a brit Amerika Kupa-csapatban szerepelt. A holland Nicholas Heiner Laserben volt világbajnok, majd átült Finndingibe, ahol vb-n előbb harmadik, majd második lett. A svéd Max Salvinen 2017-ben Balatonföldváron szerzett világbajnoki címet, a következő évben pedig ezüstöt Berecz Zsombor mögött. Ő már tudja, milyen érzés az olimpiai dobogó legfelső fokán állni: 2012-ben, Londonban Csillaghajóban nyert Fredrik Lööffel.
A spanyol Joan Cardona háromszoros utánpótlás Európa-bajnok és ebben az évben egy világbajnoki ezüsttel tette le a névjegyét a felnőttek között, 23 évével a legfiatalabb a mezőnyben. Új-Zélandról gyakorlatilag két világbajnokkal kell megküzdenie Berecz Zsombornak, tavaly Josh Junior győzött, idén Andy Maloney, míg honfi- és vetélytársa harmadik lett. Így Josh Junior szerezte meg az ötkarikás indulási jogot, Maloney pedig edzőként segíti Tokióban. Mellesleg Junior tagja volt a 2017-ben Amerika Kupa-győztes új-zélandi csapatnak.
A Nemzetközi Vitorlás Szövetség döntése szerint a Finndingi nem szerepel a 2024-es párizsi játékok műsorán.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!