Karácsonyi kívánságok: megkérdeztem 16 gyerkőctől, mit kérnek karácsonyra

Ha karácsonyi kívánságokról van szó, abban soha nincs hiány …főleg, ha az ember még gyermek, és hiszi is karácsony varázsát, akár Jézuska személyében, vagy az amerikai filmeken szocializálódott gyereknél a Télapó eljövetelében.

Persze jó is, ha van elképzelés, kívánság, mert annál nagyobb bajban még nem volt nagymama, mint amikor az unokájának nincsenek konkrét vágyai. Persze az is baj, ha nagyon konkrét az a vágy, mert mi van akkor, ha nem bírjuk teljesíteni, ha nem engedi a társadalmi helyzetünk, a pénztárcánk, nem jutunk el a fellelő helyre, vagy egészen egyszerűen fogalmunk sincs, hogy miről beszél a szemünk fénye…

A mai gyerekek kreatívak az már biztos!

A hétvégén kis karácsonyi körkérdést tettem fel abban a témában, hogy ki mit vár, ki mit szeretne kapni a Jézuskától. Néhol vissza kellett kérdeznem, mert egészen egyszerűen nem értettem, vagy nem jól értettem, a kívánságot.

Persze a legcukibbak mindig a legkisebbek, akik a következőket fogalmazták meg hívó kérdésemre:

6 éves kislány: mindenképp egy nyuszit szeretne, ha lehet, akkor barnát, és közepes fülűt, mert ha túl nagy lesz a füle, akkor arra jobban kell vigyázni…. (értsünk ez alatt bármit is)

5 éves kisfiú: egy olyan kutyát, aminek ugat a csontja….. és a kutyus megkeresi – vagy nekem kell megkeresnem a kutyussal együtt… – Anyu, hogy is van? (vissza kell tartanom a kitörni készülő mosolyom)

8 éves kislány: egy lovardát szeretnék (kb. 3 másodpercig nem voltam teljesen képben, lelki szemeim előtt egy több hektáros terület ötlött fel, legelésző paripákkal) de lovak nem kellenek már bele, mert azokat már darabokban megkaptam, csak a lovardára van már szükségem (a kislány olyan ájtatos képpel nézett rám, hogy szinte elolvadtam és ha nem láttam volna anyuka bólogató arcát, akkor én vettem volna neki azt a lovardát)

4 éves kisfiú: hát nem tudom elég jó voltam-e – szempilla rebegtetés anyura – de szeretnék egy olyan autót, ami nem idegesíti aput! – kérdőn nézek anyura, amit a kissrác is észrevesz és kifejti – Hát olyat, ami nem villog, nem kerreg, nem dudál…és mindig ki van fogyva belőle az elem…. (percekig kuncogok).

 

 

Fotó: Pixabay

A nagyobbak persze már céltudatosak:

12 éves fiú: egy ágyneműt szeretnék. Látva szemöldök táncomat a homlokom irányában, kiegészíti: hát 3D-s ágyneműt!

11 éves lány: egy új táskát szeretnék, mert a régit már rongyosra hordtam – mutatja a hátizsákját, ami szerintem kb. 1 éves lehet – ja és csillámos filceket.

13 éves fiú: új telefont, mert ez már ciki……

Persze nem feledkeztem meg a nagyobbakról sem:

16 éves lány: nekem mindegy, úgysem azt kapok, amit szeretnék…anyuék munkanélküliek…

16 éves fiú: egy akciós tabletet, mert anyuék úgy sem akarnak venni mást nekem – lemondó sóhaj….. mármint a fiú részéről…

18 éves fiú: most ez komoly? pénzt!

17 éves lány: nyaralást a pasimmal…szülők nélkül!

Persze van két gyöngyszemem:

10 éves kislány: semmit sem kérek, a kívánságomat átadom anyunak: egészséget szeretnék neki!

9 éves kisfiú: majd anyu megmondja, hogy mit kérjek a Jézuskától!

Persze a sort sokáig folytathatnám, mert rengeteg válasz maradt még a tarsolyomban, de talán ezek a legjellemzőbbek.

Jó kis társadalmi és érzelmi körkép. 2017. Magyarország!

Már csak három kérdés van hátra: a saját gyerekeimet kérdeztem még, bár ők nem férnek bele már a gyerek korosztályba:

férfi 1.: Én egy nyomaték kulcsot szeretnék és egy dugókulcsot, másra nincs szükségem!

férfi 2.: Sikeres nyelvvizsgát és egy normális barátnőt!

nő: Az idén nincs kívánság listám…. lepjetek meg!

 

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!