Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 16., kedd

Kálvária készült Hévízen

A hévízi egregyi városrész közel 10 éve tartó rehabilitációjának fontos mérföldköve a fejlesztés. Több mint 10 tonna mészkövet használtak fel az építkezéshez. Hévíz az ország egyik legforgalmasabb turisztikai desztinációja, mely nem csak a gyógy- hanem a vallási turizmus területén is erősödik.

Összesen 14 stációból áll a kálvária. A kiindulóponttól a Krisztus feltámadását jelképező sírig 23,5 méter szintkülönbségű, 300 méter hosszú sétány vezet. Szinte kizárólag természetes, helyben megtalálható építőelemeket használtak fel. A kálváriát Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg.

A fejlesztéssel a vallási turizmusban is nagyot lépett előre Hévíz. A fürdőváros vendégszerető, a különböző vallású embereket mind tisztelettel fogadják. A kálváriával a település azt is kifejezi, hogy a keresztény Európához tartozik.

Az egregyi városrész önálló turisztikai érték lett. 2013 óta múzeum, sétány és park épült és elkészült a pincesor is. A római kori villaépületet és a kálvária végpontjánál álló Árpád-kori templomot is renoválták. Mindezt megkoronázza a mostani fejlesztés. A pályázati nehézségek és az építőipari drágulások ellenére is sokan álltak lelkesen a munkához. A stációkat Turi Török Tibor készítette.

A kálvária és a Zrínyi utca külterületi szakaszának felújítása a Kultúrbarangolás Hévízen című TOP-os projekt részeként készült el. A kálvária megközelíthető gyalogosan, kerékpárral, autóval és már vezetett séta keretében is látogatható.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!