Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Jubiláló VEN

Harmincadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat (VEN) április 24. és 30. között a Pannon Egyetemen.

A rendezvény csütörtöki veszprémi programismertető sajtótájékoztatóján Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta: a VEN elsősorban a hallgatókról szól, és ötvözi a hagyományokat a modernitással. Emlékeztetett arra, hogy 1969-ben a VEN volt az első egyetemi fesztivál Magyarországon, és azóta is megrendezik.
Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja a VEN-t nemcsak az egyetem, hanem a város életében is fontos rendezvénynek nevezte, amely része az egyetemi identitásnak. Mint hozzátette, a fesztivál generációs kapcsolatot is jelent, a szórakoztató programok mellett szimbolizálja az egyetem mindenkori polgárai közötti összetartást.
Tudós Gábor szervező elmondta, hogy 2019-ben ünnepelték az első fesztivál ötvenedik évfordulóját, majd a koronavírus-járvány miatt a 2021-es egyetemi napokat egy év csúszással, tavaly tartották meg, idén pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködve rendezik meg a VEN-t.
Tájékoztatása szerint az egyetemi napoknak idén is lesznek napközben hagyományos, ingyenesen látogatható részei, a koncertekre a beléptetés délután öt órakor kezdődik, és hajnali négyig várják a közönséget. A nagyszínpadon csütörtöktől vasárnapig rendeznek koncerteket, amelyek még éjfél előtt véget érnek a városlakók nyugalma érdekében.
A nagyszínpadon csütörtökön a Wellhello és a Valmar, pénteken a 4S Street és Majka, szombaton a Kelemen Kabátban és Azahriah, vasárnap az Anna and The Barbies és a Kowalsky meg a Vega lép fel, emellett egy partysátorban is számos ismert előadó és dj várja a közönséget.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!