Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Jövő év végére megújul a 8-as főút Litér és Balatonfüred közti szakasza

Jövő év végére befejeződik a veszprémi déli elkerülő út Litér és Balatonfüred közti 7,5 kilométer hosszú szakaszának megújítása, 25 milliárd forintból – közölte a beruházás csütörtöki bejárása alkalmával tartott sajtótájékoztatón a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Nyul Zoltán elmondta, hogy a litéri és balatonfüredi csomópontok közti szakaszt négysávossá bővítik, a korábbi lámpás csomópontok helyett külön szintű csomópontokat alakítanak ki. A szakaszon kialakítanak két körforgalmat, korszerűsítik a burkolatot, a biztonságosabb közlekedés érdekében fizikailag is elválasztják az út két oldalát.

A balatonalmádi csomópont térségében terelőutat építettek a forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében, amely az építkezés lezárultával is megmarad. A cél az, hogy az elkészült útszakaszokat folyamatosan adják át a közlekedőknek, szem előtt tartva, hogy 2023-ra, amikor Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz, minden elem elkészüljön – fejtette ki.

Nyul Zoltán hozzátette: a beruházásnak köszönhetően gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés.
Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a beruházás mind a térség, mind az ország szempontjából jelentős, gazdaságilag és a turizmus szempontjából egyaránt.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a térségben évtizedek óta várják az elkerülő megépültét. Megjegyezte, hogy a 8-as és a 82-es út közötti szakasz megépülte jelentősen megkönnyíti majd a város két leglátogatottabb létesítménye, a Veszprém Aréna és a leendő uszoda megközelítését.

/MTI/

Címoldali fotó: 8200.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!