Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Jégszobrász show Tapolcán

Az ügyes kezű láncfűrészesek idén újra a város nevét formázták meg a hatalmas jégtömbökből. A tavalyi mű csupán néhány napot élt az enyhe tél miatt, remélhetőleg az idei alkotás hosszabb életű lesz. Mindenesetre aki tudta, megnézte még a betűk láncfűrészes születését is. A szobrászok munkájára idén is sokan kíváncsiak voltak.

Advent első vasárnapjának ünnepét jégszobrász show színesítette

Az ünnepen Dobó Zoltán polgármester arról beszélt, hogy ha bár nincs is még igazi téli hangulat, de talán pont erről szól advent, hogy hagyjunk egy kis időt magunknak a felkészülésre. A természet is kezd készülődni az ünnepre, amit mindannyian várunk. Annak egyik legfontosabb mondanivalója, hogy a családok összetartozása erősebb legyen. A polgármester arra kért mindenkit, hogy gondoljanak azokra, akik az ünnepet családjuktól távol töltik, dolgoznak.

Ezen az este gyúltak ki idén először a város ünnepi fényei és kinyitották a fából faragott alakok mintázta Betlehemet is a Fő téren. Az ünnepség szavalatokkal, a Batsányi Táncegyüttes műsorával, egyházi szolgálatokkal folytatódott, majd Dávid Roland énekelt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!