Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 15., csütörtök

Járda és mosdó épült

Nemesvitán elkészült a temetőben a járda és a ravatalozóban mosdót alakítottak ki pályázati támogatással. A beruházást a napokban adták át.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő az ünnepségen elmondta, hogy nagy örömére a településnek nem egy, hanem több Magyar Falu-s programot sikerült megvalósítania, a temető is folyamatosan fejlődik.

– Néhány éve a ravatalozót adtuk át, most a járda készült el. Fontos, hogy ne csak az utakat, épületeket korszerűsítsük, hanem ápoljunk elődeink emlékét is – mondta a képviselő.

Csali János polgármester arról beszélt, hogy az ünnepen a temető értékes beruházását adják át, az ötmillió forintból a mai igényeknek megfelelően elkészült, 150 négyzetméter területű járdát és a ravatalozóban kialakított mosdót.

Fenyvesi Zoltán és Csali János vágta át a nemzeti színű szalagot az avatáson

– Korábban itt egy elvadult környezet, valóságos akácerdő volt, folyamatos munkát igényel a terület rendben tartása. Nem véletlenül mondják, hogy aki szeretne megtudni valamit egy településről, az először nézze meg a község temetőjét – mondta a polgármester és köszönetét fejezte ki a képviselőnek, valamint elismeréssel szólt a kivitelezőkről. Hozzátette, hogy adventre minden helyi család részére rendkívüli, fertőtlenítőszereket tartalmazó ajándékcsomagot állítottak össze és szállítottak ki.

– Mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog ember adhat, célokról az beszélhet, akinek vannak céljai, az oda vezető útról pedig az, aki megjárta már. Segíteni csak az erős ember képes egy közösségen – szögezte le a polgármester, majd a képviselővel és a beruházó céget képviselő Bartha Gábor ügyvezetővel együtt átvágta át a nemzeti színű szalagot.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!