Sárkányunk a Bakony erdeiben élt, és gonosz sárkányhoz méltóan viselkedett: naponta minden fejének egy fiatal lány követelt a környék falvaiból. Ha nem kapta meg, akkor működésbe lépett a 24 fej, és pusztító tüzet okádtak.
Napi 24 fiatal lány feláldozása azért nem csekélység, a helyiek azonban mégis hosszú időn át engedelmeskedtek a sárkány követelésének.
Egészen addig, míg a környék legerősebb legényének, a Balaton nevű ifjúnak a mátkája is sora került.
Illetve csak került volna, mert Balaton kijelentette, hogy ő márpedig nem engedi el a szeretett lányt a sárkányhoz. A környékbeliek tudták, hogy ebből baj lesz, de Balatonnal senki sem mert vitába szállni.
Kivéve persze a sárkányt, aki ugyan két hétig még türelmesen várt, hogy Balaton arája is megérkezzen hozzá. Amikor pedig véglegessé vált, hogy Balaton bizony nem viccelt, tényleg nem engedi feláldozni a lányt, akkor a sárkány szörnyű haragra gerjedt, kirontott a barlangjából, és dühében karmos lábával hatalmas gödröt vájt a földbe.
Ezt a gödröt pedig hamarosan feltöltötte egy forrás, egy nagy tavat hozva létre.
A sárkány persze nem elégedett meg ennyivel, módszeresen pusztítani kezdte a falvakat. A lakosok pedig Balatonhoz fordultak, mondván, hogy ha már nem engedelmeskedett a sárkány követelésének, akkor az ő felelőssége, hogy tegyen valamit a sárkány ellen.
Balaton pedig bólintott, kapta a szablyáját és az újonnan keletkezett tó mellett megküzdött a sárkánnyal.
Súlyos, kemény párharc volt, Balaton sorra csapkodta le a sárkány fejeit, de a szörny sem maradt adós, tüzes leheletével perzselte az ifjút.
Végül Balaton a sárkány utolsó fejét is belevágta a tóba, de ezzel egyidőben ő is holtan bukott a hullámok közé.
És hogy teljesen legyen a romantikus szomorúság, Balaton arája bánatában a szerelme után ugrott.
A helyiek pedig hálából Balaton hősiességéért, az újonnan keletkezett tavat Balatonnak nevezték el.
Forrás: http://granarius.hu/
