Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 8., hétfő

Indulnak a programok Lellén!

Július 24-től megkezdődnek a nyári programok a Balatonlellei Szabadtéri Színpadon.

A rendezvényparkban ettől a héttől kezdve, minden hétvégén élőzenés programokkal várják az érdeklődőket. A programsorozat a családi színházi estékkel, július 24-én a veszprémi Pannon Várszínház nagy sikerű előadásával, a Pál Utcai Fiúkkal veszi kezdetét 20 órától.

Másnap, július 25-én a DumaSzínház nevettetői közül Musimbe Dávid Dennis és Lakatos László közös estjét élvezhetjük. A Békével jöttünk című előadás 21 órakor kezdődik.

A Balatonlellei Szabadtéri Színpad az idei nyár egyik szenzációját is kínálja: augusztus 16-án ugyanis itt tér vissza a színpadra az Omega. Ezt maga Kóbor János, a zenekar frontembere jelentette be a közelmúltban.

– Majdnem féléves leállásra kényszerített minket vírus, ez egy olyan átlagéletkorú együttesnél, mint a miénk, már komoly idő. Egy ilyen hosszú leállás után komoly próbákkal kell formába hozni magunkat – fogalmazott az énekes.

A zenekar menedzsere, Trunkos András kifejtette, az Omega eddigi legnagyobb slágereit hozza el Balatonlellére, úgy mint a Gyöngyhajú lány, a Régi csibészek, vagy a Petróleum lámpa. Megtudtuk azt is, az Omega az elmúlt időszakban stúdióba vonult, új lemezen dolgozott. Az Omega Testamentum várhatóan karácsonykor kerül majd az üzletek polcaira.

Elmondta még, amennyiben augusztus 16-án még életben lesz a szabadtéri rendezvényekre vonatkozó 500 főben maximálizált részvételi limit, akkor is megtartják a koncertet, azonban bíznak benne, hogy a járványhelyzet enyhülésével ezen a szabályon is változtatnak addig.

Balatonlellén augusztus 21-ig tartanak majd a szabadtéri színpad programjai, amelyekről természetesen élményportálunk is beszámol.

 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250