Idén szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon

A vezérigazgató beszámolója szerint idén eddig a cég menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. Mint kifejtette, a személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt 5 százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani – tette hozzá.

A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a 40. születésnapját ünneplő, 260 utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. Az eseményen a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég sétahajóit idén már közel 100 ezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint 13 ezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint 5 ezren utaztak. A BAHART személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20 ezer, az átlagos főszezoni napokon 10-13 ezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.


A vezérigazgató beszélt arról is, hogy míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a BAHART idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.
A cég közleménye szerint augusztus 19-én és 20-án – igazodva a Balaton parti települések rendezvényeihez – tűzijátéknéző hajókat indít a társaság. Idén 10 kikötőből indulva, összesen 17 járat fedélzetéről nézhetik az utasok a tó közepéről a parti tűzijátékok színkavalkádját. A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a BAHART Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!