Húsvéti receptek – Hármas fonott kalács és répatorta pofonegyszerűen

Ma kosárral a kezemben jártam végig a sonka illatával keveredett, évelő szegfű illatú csarnokot, azzal a szándékkal, hogy megvegyek mindent húsvétra. Nem akartam soká várni, mert mivel csütörtök az utolsó munkanap, és a szombati őrületnek nem akartam részese lenni – meg amúgy is akkor már nálam a vendégsereg – így esett a ma délelőttre a választásom.
De milyen jól tettem! Még van választék! Válogathattam a tojások között, eldöntettem, milyen sonkát akarok az idén főzni, van még sok-sok kedves, és jó szagú tavaszi cserepes is, amitől minden ember szája felfelé görbül, szóval: VÁLOGATHATTAM!

Mivel azt ígértem, hogy lesz még az idén húsvéti recept, hát, akkor íme kettő. Nálunk soha nem múlhat el húsvét hármas fonott kalács, illetve répatorta nélkül.
Az is ígértem, hogy ugye nem lesznek bonyolultak! Sokan talán megijednek a kalács szó hallatán, de higgyék el nekem, hogy ezt nem is kell dagasztani, csak összeállítani a kalács tésztát, a pihentetés alatt az élesztő elvégzi a munkát helyettünk. És, hogy milyen az eredmény? Csodás! Én mindig kettőt szoktam készíteni belőle, egyet vasárnap reggel sütök ki, egyet pedig hétfőn reggel. A répatorta is pofonegyszerű és nem sárgarépa ízű! Szaftos, soha nem szárad ki és számtalan módon tölthető!
Ha pedig akarunk kicsit a gyerekeknek kedvezni, íme pár ötlet a kreatív tálalásra húsvét reggel.
Én ezzel a két családi recepttel kívánok minden kedves olvasónak, BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

Répatorta

Fotók: Madarász Ildikó

Hozzávalók:

30 dkg. répa
1 db. narancs
15 dkg, cukor
0,5 dl. víz
30 dkg. liszt
1,5 dl. olaj
1dl. tej
2 tojás
5 dkg. mazsola
1 sütőpor
rum, ízlés szerint

Elkészítés:

A répát lereszeljük, a folyékony hozzávalókat összekeverjük, majd a szárazakat is és a kettőt a répával együtt összeállítjuk.
Egy közepes tortaformát kivajazunk, majd zsemlemorzsával meghintünk, eztán jöhet bele a massza, melyet kb. 25-30 perc alatt, közepesen meleg sütőben készre sütünk, tűpróbával ellenőrizzük.
Az így elkészült tortát aztán végtelen számban tölthetjük, vagy halmozhatunk rá pl. narancsos mascarpone krémet, vagy lekvárral megkenve, fondanttal borítva és répamotívumokkal díszítve is tálalhatjuk.
Vagy készíthetünk ugyanebből a receptből muffinokat.
Muffin sütőt kibéleljük a papírformákkal, majd félig öntve azokat közepesen meleg sütőben kisütjük.

Húsvéti hármas fonott kalács

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 dl tej
2 dkg élesztő
1 sütőpor
10 dkg porcukor
1,5 dl. tejföl
2+1 tojás
20 dkg margarin

+ töltelék:

15-15 dkg mák és dió
20 dkg cukor
10 dkg vegyes aszalt gyümölcs/ vagy magzott meggy

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, miután a tejjel az élesztőt felfuttattuk, összedolgozzuk, majd folpackba csomagolva legalább 2 órát a hűtőszekrényben- de akkor a legjobb, ha egy egész éjszakát – pihentetjük.
A mákot és a diót, pici tej hozzáadásával, a cukorral együtt felfőzzük. Lehet hozzá ízesítőket tenni, pl. vaníliát, rumot, citromhéjat.
A tésztát három részre osztjuk és egyenként hosszúkás alakúra nyújtjuk és mindegyiket megtöltjük – mák, dió, aszalt gyümölcs/magzott meggy is mehet bele.
Az így kapott „hurkákat” összefonjuk, majd egy nagyobb tortaformába, koszorú alakúra behajtjuk. Tojással megkenjük a tetejét és kb. 40-45 perc alatt készre sütjük. Ha nagyon barnul a teteje, akkor alufóliával takarjuk le.

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!