Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Hétfőn Final Four Kölnben!

Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusedzője szerint a Barcelona csapata számít esélyesnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája jövő heti négyes döntője előtt.

“Szerintem a Barcelonának áll a zászló, hiszen húsz kiváló játékosa van, ott szerepel a fél francia válogatott, horvát és spanyol válogatottakkal megtűzdelve. Többnyire átvészelték a koronavírus-járványt, sérültjeik sincsenek, és idén végig meneteltek” – nyilatkozta Sterbik az M1 aktuális csatornán.
Az előző idény kölni négyes döntőjét május végéről halasztották el a világjárvány miatt, és jövő héten hétfőn, illetve kedden rendezik meg. A rájátszás első fordulóját, valamint a negyeddöntőt törölte az európai szövetség, amely úgy döntött, hogy a két csoport első két-két helyezettje küzdhet a trófeáért a német városban. Az elődöntőben a Telekom Veszprém a német THW Kiel együttesével, a Barcelona pedig a francia Paris Saint-Germainnel találkozik.
Sterbik Árpád úgy fogalmazott, nagyon jól összeállított csapat a Barcelona, amely bármire képes.
“Ha a döntőben összekerülnénk, nagyon örülnék neki. Ők az esélyesek, de ez az utóbbi években nem jelentett semmit” – szögezte le.
A játékosként spanyol színekben világ- és Európa-bajnok, négyszeres BL-győztes kapus hangsúlyozta, a veszprémieknek vélhetően nagyon nehéz dolguk lesz Kölnben, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudják, kik lesznek pályán az ellenfélnél, illetve a saját csapatukban.


“Huszonnégy óra alatt két meccs lesz, ilyenkor a pillanatnyi forma dönt, és bárki nyerhet bárki ellen. Örülünk, hogy ott vagyunk, várjuk az elődöntőt, és reménykedünk a jó szereplésben” – nyilatkozta.
Sterbik felhívta a figyelmet, hogy az óvintézkedések miatt ezúttal nem lesz a megszokott nyüzsgés és nem lesznek nézők Kölnben, ezért nagyon furcsa lesz a négyes döntő, de már többször megbeszélték a játékosokkal, hogy a végső siker a legfontosabb, és csak arra összpontosítsanak, ne a szervezésre és a körülményekre.
Mint elmondta, minden nap legalább egyszer tesztelik az egész csapatot, amely csak az elődöntő előtt egy nappal, vasárnap utazik Kölnbe, de addig is minden nap – karácsonykor is – együtt edz.
“Becsúsztak rossz mérkőzések, mint az Aalborg és a Gyöngyös elleni, de ez természetes, nem látok negatívumot” – mondta a veszprémiek őszi szerepléséről a kapusedző. Hozzáfűzte, a közelmúltbeli megbetegedések némileg megszakították a jó formában lévő csapat ritmusát

Fotó: handballveszprem.hu/Vörös Dávid

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!