Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. augusztus 23., szombat

Hazaért a megújult Badacsony

Badacsonytomaj kikötőjébe a felújítása után első ízben május elsején kötött ki a Badacsony katamarán. Ugyan ezen a napon még kevés utas választotta a különleges vízi élményt, mostantól megszépülve várja a hajó a kirándulókat.

A 400 férőhelyes hajót 1979. július 22-én avatták fel és állították forgalomba Fonyód és Badacsony között. Immár 42 éve szeli a Balaton hullámait a három katamarán típusú hajóból álló flotta értékes tagjaként! A tavalyi évben új külső festést kapott, idén pedig a 175. jubileum jegyében belső bútorzata is megújult, illetve a hajó ablakára hőálló üvegfólia került, amely az energiatakarékosabb üzemelést teszi lehetővé. Május 1-től már lehetősége van bárkinek új élményeket szerezni a Badacsony katamarán fedélzetén, hiszen a hétvégétől már a Fonyód-Badacsony vonalon megkezdte idei évi szolgálatát.

Május 1-től hétvégente már Balatonmáriafürdő-Balatongyörök-Szigliget-Badacsony útvonalon is közlekednek a települések közötti hajójáratok, illetve Balatonmáriafürdő kikötőből sétahajókon is vár mindenkit a Bahart. Szombattól a hét minden napján hajózhatnak a vendégek, a menetrend szerint közlekedő hajók Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon, a sétahajók pedig Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőkből május 1-től már minden nap közlekednek.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250