Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 6., hétfő

Három településsel bővül a balatoni térség

Három településsel, Herenddel, Zirccel és Kislőddel bővül a balatoni turisztikai térség – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki, online megtartott ülésén.

Juhász Szabolcs arról is tájékoztatott, hogy uniós forrásokból, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a Balaton-régióban 33 projekt részesült 40 milliárd forintnyi támogatásban. A részben megvalósult, részben 2022-ig befejeződő beruházások nyomán egyebek közt kastélyokat, várakat, ökoturisztikai létesítményeket, gyógyhelyeket, világörökség várományosi helyszíneket fejlesztettek.

A hazai forrásokról szólva elmondta, ezek révén hat tourinform iroda újult meg 127 millió forintból, és a tervek szerint jövőre folytatódik ez a program. A Kisfaludy program szálláshely-fejlesztési pályázatain 5500 balatoni magánszálláshely fejlesztésére 1,7 milliárd forintnyi támogatás jutott. A strandfejlesztő programban 38 balatoni település 85 strandja újulhatott meg 7,17 milliárd forint értékben, a program múlt héten kihirdetett negyedik ütemében pedig 52 strand juthat a jövő nyárig megvalósuló fejlesztéseihez 1,5 milliárd forintnyi forráshoz – sorolta.
Az ülésen a tanács elfogadta a Balaton Kiemelt Térség 2021-2027-es évekre szóló fejlesztési programját, amelynek ezzel megkezdődhet a társadalmi vitája. Az elhangzottak szerint a BFT számára jövőre is a korábbi évekhez hasonlóan, 219 millió fejlesztési forrást biztosít az illetékes tárca.

Gombos Márk a Miniszterelnökség településfejlesztési osztályának vezetője arról beszélt, hogy várhatóan jövőre kezdődik meg a világörökségi várományos helyszínek, így a Balaton felvidéki kultúrtáj felülvizsgálata. Kérdésekre válaszolva közölte, vizsgálják, miként lehet kinevezni balatoni főépítészt, de még egyeztetni kell a leendő feladatkörről és illetékességről, és jogszabály-módosításra is szükség lesz.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke az ülésen arról számolt be, hogy a Miniszterelnökség és a Lechner Tudásközpont szakembereivel zajlik az új vízparti tervek egyeztetése a tóparti önkormányzatokkal. Hangsúlyozta, a vízparti településeknek is szerepe van a Balaton megvédésében.

Jamrik Péter, a BFT közbiztonsági testületének elnöke elmondta, hogy két új javaslatot dolgoztak ki a vízbiztonságról szóló programban: egyik a vízfelületi kamerarendszer fejlesztéséről, a másik az automatikus hajókövető-rendszer bevezetéséről szól.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!