Három milliárdos viharszámla

A szövetség tájékoztatása szerint a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó bejelentések száma meghaladja a harminckétezret. Ennek kapcsán a biztosítók csaknem 2,2 milliárd forintot fizettek már ki, illetve különítettek el kárrendezésre. Ehhez jön még az ipari létesítményekből és közintézményekből érkezett csaknem kétezer bejelentés, illetve a 750 millió forintot meghaladó kárösszeg. Így összesen a februári viharszámla csaknem eléri a hárommilliárd forintot – jelezte a Mabisz.
Különösen február első hetének viharai bizonyultak nagyon erősnek, a múlt heti gyors becsléseket jóval meghaladták, csaknem megkettőzték a tényleges adatok.
Az elmúlt tíz évben nem volt ilyen időjárás februárban, az elmúlt évek júniusi viharaihoz mérhető az utolsó téli hónap ciklonjainak pusztítása – írta közleményében a biztosítók szövetsége.
Hagyományosan a május-augusztusi időszak számít a viharszezonnak, és a Mabisz az elmúlt évtizedben ennek a négy hónapnak az adatait szokta összegezni. Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen 1,25 millió káresetet regisztráltak a biztosítók, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult csaknem százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán. Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.


Egy évvel korábban, 2018-ban ennél kisebb volt a végösszeg, de például a 2010-es nyári időszakban 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók – idézte fel a Mabisz.
A biztosítók arra kérik az ügyfeleket, hogy a viharok által okozott károk keletkezése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket. A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket.
A szövetség kiemelte azt is, hogy az összesítésnél jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, mert nagyjából minden negyedik ingatlan nincs biztosítva, bár a piacon tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!