Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 15., csütörtök

Három fejlesztés készült el

Káptalantótiban három, a Magyar Falu Program keretében készült fejlesztést is átadtak a napokban.

Előző évi és idei pályázati támogatásból készült el két útszakasz felújítása, továbbá a régi falubuszt újra cserélhette a település.

A községet Tapolca Diszel nevű településrészével összekötő, három kilométer hosszú út egy harmada tartozik Káptalantótihoz, annak harmad részét sikerült most felújítani. Továbbá a Bodók-hegyi út egyes szakaszainak javítása szintén elkészült összesen 25 méter hosszban és három méter szélességben. Valamint ott megoldották a vízelvezetést is a betongyámok mellett. A fejlesztéseket átadó ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő gratulált és arról beszélt, hogy a Magyar Falu Programban a tavalyinál is több, 252 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztésekre.

Csom Károlyné polgármester hangsúlyozta, hogy a több, mint 11 millió forint értékű falubuszra nagy szüksége van a község minden korosztályának. A gépkocsi beszerzéséhez a település több, mint 400 ezer forintot tett hozzá.

Csom Károlyné és Fenyvesi Zoltán avatta fel az új falubuszt

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

A kriptoeszköz-szolgáltatók új kötelezettségei

Kriptoeszköz-szolgáltatás lehet például kriptoeszközökhöz kapcsolódó letétkezelés, kereskedési platform működtetése, ilyen eszközök adásvétele és átváltása, de a tanácsadás, portfóliókezelés is. A DAC8 életbelépése miatt a kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől regisztrációs

tovább olvasom »

Szólj hozzá!