Amint azt elmondta, a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend alapításának gondolta Jack Tibor örökös tiszteletbeli nagymesterben merült fel 1987-ben Rómában A szőlészek és borászok világtalálkozóján. Ott kapta meg Badacsony A szőlő és bor nemzetközi városa címet.
– A rendezvény során a résztvevők mindenütt találkoztak borlovagrendekkel, amelyek jó benyomást keltettek megjelenésükkel, figyelmességükkel és a külföldiek iránti gondoskodásukkal. A borvidéki látogatások alkalmával megtapasztalhatták szakmai tájékozottságukat, azt, hogy miként tartják életben a borvidék múltját, ápolják a táj kultúráját és őrzik annak hagyományait. Ezen benyomások alapján már ott érlelődött Jack Tiborban és több magyar résztvevőben, hogy hazaérve hozzákezdenek a borrendek létrehozásához.
A borlovagrend ünneplő tagjai a temetőben, Mojzer Ferenc sírja előtt
Meggyőződésükké vált, hogy az ilyen szakmai egyesületek emelhetik a borvidék rangját, tekintélyét és hitelesen népszerűsítik a termőtáj borászati termékeit. Így Badacsonyban is megkezdődött a borlovagrend megalakításának az előkésztése az akkori három profilazonos nagyüzem, a Badacsonyi Állami Gazdaság, a Badacsonyi Mezőgazdasági Szövetkezet és Badacsonyi Hegyközség Szövetkezet támogatásával – mondta Knolmajer Ferenc.
Hozzátette, hogy az egy éves előkészítés után 1988. december 13-án Rizapusztán 17 taggal megalakult a badacsonyi borlovagrend, amely születése pillanatától jelen volt a borvidék életében. Az eltelt 30 év alatt számtalan kulturális rendezvény szervezője, résztvevője volt, kapocs volt a termelők, a fogyasztók és a szakmai szervezetek között. Célja a badacsonyi borvidék hagyományainak ápolása és az ott termelt borok hírnevének védelme.
– Ma, a 30 éves jubileum alkalmából olyan emberre emlékezünk, aki nevét Eötvös Károly tette halhataltanná az Utazás a Balaton körül című művében és aki borlovagrendünk olvasmányát is ihlette. Mojzer Ferenc kocsmáros volt Tapolcán. 1826-ban született Zalabéren, tapolcai kocsmája később Balaton néven vált ismertté. Nagy tekintélynek örvendett a városban, 1887-ben városbírónak választották, a vincellér iskola felügyelő bizottsága elnöke, egyik alapítója volt. Idős korában birtokain gazdálkodott. Vendégszerető házigazdának, igazi barátnak tartották ismerői. 1905-ben hunyt el – emlékezett az elnök.
Az avatómester, Csizmadia László a borrend olvasmányát ismertette. Az abban Eötvös Károly által leírtak szerint a jó öreg korcsmáros, Mojzer uram derék termetű férfiú, vendéglős volt Tapolcán a századfordulón. Hatalmas bajuszát mosolygó jókedvvel pöndörítette meg, amint vendégeit meglátta. Ha alkalma volt vendégszeretetét megbizonyítani, annak örült igazán. Nem a haszonért örült. Kedves vendégén sohse volt őneki pénzbeli haszna.
Mindig jobbat adott, mint amilyent kértek. Mindig többet adott, mint amennyit vártak. Bort pedig olyat adott, aminőnek ára sincs. Olyan bort pénzért mérni nem szokás. Tűz, láng, erő, zamat és édesség az a bor. Ha üvegét kinyitotta: virágos kertbe jutott az ember, akkora illat terjedt szét a levegőben. Üvegje is más volt, nem a mostani. Négyszögletes, öblös, rövid nyakú. Belefért három liter is. Volt neki kedves vendége és igen kedves vendége. Kedves vendégnek pintes üvegben, igen kedves vendégnek ebben a négyszögletes üvegben adta borát. Csak az ismeretlen vendégnek, vagy akire kedvetlenül nézett, csak annak adott hiteles mértékkel, a kicsiny öblű, hosszú nyakú messzelyes és iccés üveggel.
Azt mondta: mind bolond ember az, aki kevesebb bort ad, mint amennyit kérnek. Hiszem a kocsmárosnak az a dolga, hogy minél több bort adhasson el. A bornak pedig az a természete, hogy minél jobb mértékkel mérik, annál jobban isszák, annál több fogy belőle. Ez volt élete bölcsessége.
– Hát egy kis víz nem jön a borba, Mojzer uram? Kérdezték tőle. – Jön az, de csak okkal-móddal. Az első üveg bort mindenki tisztán kapja. Amikor az első üveg bor elfogyott, akkor már látom, hogy az én emberem mennyit akar inni, és miként bírja a bort. Ha jól bírja: a többi bort is tisztán kapja. Ha nem bírja, és mégis mérték nélkül akar inni: akkor vízzel kapja. Mert a részeg embert utálom, meg nem szenvedem.
Mojzer uram maga is szeretett borozgatni, de a legerősebb badacsonyit is – annak rendje szerint – mindig tisztán itta. Gyakran volt vendég kedves barátja, az örökké vidám Szentirmay József mérnök is. Ha összekerültek, egész nap, egész éjjel elborozgattak, beszélgettek, meg nem ártott a bor egyiknek se. Csak egy bűne volt a szeretetre méltó jó barátnak: mindig vízzel itta a badacsonyi bort. Mojzer uram mindig csóválta is a fejét: hogyan lehet jó bort vízzel inni.
Hiszen igaz, a vizet is az Isten teremtette, de csak az oktalan állatok számára. Az Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára alkotta meg, tehát vizet csak nem szánt neki innia. Szentirmay egyszer megbetegedett és meghalt. Nem érte meg az öregkort. Mojzer úr még sok év után is így emlékezett rá: mindig mondtam én azt, hogy szegény jó barátomnak nem lesz jó vége. Hányszor intettem, ne igya a bort vízzel. Nem szabad a természeten erőszakot venni – ismertette a történetet Csizmadia László.
Az ünnepség Mojzer Ferenc sírja koszorúzásával folytatódott. Knollmayer Ferenc ez alkalommal jelentette be, hogy az előző napon Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőtől vehetett át a 30 éves évforduló alkalmából egy emléknapot és az ezer éves Veszprém vármegye emlékérmet.
