Hamvas Béla emlékét idézik meg hétvégén Balatonfüreden

A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője.

Cserép László elmondta, hogy az író hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megrendezi a programot, melynek egyik visszatérő eleme a ráolvasás. Az író Fák című esszéjét magyar és szlovák nyelven olvassák rá a Tagore sétányon lévő Hamvas-hársra a rendezvény nyitónapján.

Az ünnepségen Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról, majd Pavol Hamzík, a Szlovák Köztársaság nagykövete mond köszöntőt. Az életműsorozat legújabb köteteiről Palkovics Tibor filozófus, Hamvas Béla hagyatékának gondozója és Stamler Ábel vallástudós beszélget.

Weöres Sándor mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta ikonikus művét, a Teljesség felé című kötetet, ezzel a címmel tart előadást kettejük barátságáról, egymásra gyakorolt hatásáról, életművük közös vonásairól Kenyeres Zoltán Széchenyi-díjas irodalomtörténész.

A kétnapos rendezvény zárásaként szombaton Weöres Sándor és Ady Endre megzenésített verseit hallgathatja a közönség a Misztrál együttes előadásában az Anna Grand Hotelben.

Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus eletében egyetlen önálló esszégyűjteménye jelent meg, melynek címe a Láthatatlan történet. Könyvei 1983 után jelenhettek meg. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

A részletes program itt

/MTI/ 

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!