Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 20., péntek

Hamarosan újra eljön a Föld órája

Március 27-én, 20.30 órától ismét elsötétül egy órára a világ: ekkor tartjuk ugyanis a Föld óráját.

“Kapcsolj le, de tartsd nyitva a szemed!” – szól az idei Föld órája jelmondata arra utalva, hogy a szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója egyre inkább a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt – hívja fel a figyelmet a WWF Magyarország.

A Föld órája akció az ausztrál WWF kezdeményezésére indult 2006-ban. Akkor Sydney-ben kapcsolták le a fényeket egy órára, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra, 2007-ben pedig egy óra alatt már 10,2 százalékkal csökkent a fogyasztás csak ebben a városban.

2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több milliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát, több száz ország, és számos híresség áll ki a WWF klímavédelmi törekvései mellett. 2008 óta Magyarországon is lekapcsolunk.

A Balatonnál zajló illegális nádirtások, a helyi természeti értékek megőrzése most mindennél fontosabbá vált. A Föld óráján mi, az egyszerű emberek is felhívhatjuk a figyelmet, hogy mennyire fontos számunkra a magyar tenger.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!