Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 20., péntek

Gyenesdiás az első klímabarát község

Nemcsak fizikai beruházásokban, hanem a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő beruházásoknak, tevékenységeknek köszönhetően nyerte el a községek kategóriájában a klímabarát díjat Gyenesdiás, ahol pénteken adták át a Klímabarát Települések Szövetségének (KTSZ) elismerését.

Kovács Lajos, a KTSZ elnöke jelezte: először tavaly pályáztatták meg a klímabarát településeknek szóló díjat, amelynek eredményeként négy kategóriában hirdettek nyertest. A pandémiás helyzet miatt a díjkiosztó ellehetetlenült, ezért a nyertesek saját településükön veszik át a díjakat.

A szövetség elnöke úgy látja: a mintegy 3200 magyarországi település közül kevés a fenntartható jövő iránt elkötelezett, Gyenesdiás azonban nemcsak a beruházások terén, hanem a közösség szemléletformálásában elért eredményei miatt is érdemelte ki a kategória első díját. A zsűriben a Belügyminisztérium, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa is képviseltette magát.

Gál Lajos polgármester (független) felidézte, hogy még az 1990-es évek végén az elsők között fogalmaztak meg települési környezetvédelmi programot, később pedig klímastratégiát is alkottak. A szemléletformálásban a civil szervezetek, az oktatási intézmények is szerepet kapnak, a “Természetesen Gyenesdiás” szlogen is azt jelenti, hogy a természet- és a klímavédelem kiemelt jelentőségű a Balaton-parti településen.

Kezdeményezéseik között említette, hogy az itt élők minden évben palántákhoz, szőlőoltványokhoz, madáreleséghez jutnak egy-egy időszakban az ökotudatosság jegyében. A településnek gyerekekből álló “tanácsadó testülete” is van, amely a jövő nemzedéke számára fontos kérdésekben nyilvánít véleményt.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!