Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. február 5., csütörtök

Golf munka után

A Magyar Golf Szövetség tájékoztatása szerint a kilenclyukas versenyek fordulóit kizárólag munkanapokon és legkorábban délután 5 órai kezdettel rendezik meg, így a golf iránt elkötelezett, ám elfoglalt játékosok egy szokványos munkanap estéjén versenyezhetnek az áprilistól szeptemberig tartó szezonban. Az első magyarországi versenyt június 12-én rendezik meg, melyre június 10-ig lehet regisztrálni.


Az először Németországban kiírt sorozat körülbelül 3000 versenyén – több mint 300 pályán – mintegy 80 ezer golfozó vett részt. Tavaly többek között Dél-Afrikában, Svédországban és Argentínában is megrendezték a Mercedes-Benz After Work Golf Cupot.


Idén Magyarország mellett Hollandia és Csehország is csatlakozott sorozathoz, melyen a résztvevők vonzó díjakat nyerhetnek, illetve nemzetközi szinten is versenyezhetnek a top helyezésekért a digitális ranglistáknak köszönhetően. A hazai versenyek a magyar szövetség szakmai támogatásával valósulnak meg három golfklubban: az Academy Golf Clubban, a balatonudvari Balaton Golf Clubban és a Pannonia Golf & Country Clubban.

Fotó: balatongolf.hu

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

FÉLTÁVNÁL BENTMARADÓ POZÍCIÓBAN A NŐI NB I-ES CSAPAT A Bakó Botond vezette női együttesünk négy mérkőzést játszott januárban – köztük a Győr és a Ferencváros ellen. A

tovább olvasom »

Keresőkutya kerestetik

A  kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak. Előnyben részesített fajták a juhászkutyák, labradorok, kotorékebek, hosszúlábú terrierek, vizslák, spánielek, valamint a felsorolt

tovább olvasom »

Szólj hozzá!