Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

Fussunk együtt!

Május 21-én, vasárnap a Séd-völgybe várjuk a mozogni vágyókat a Futókörök Napján, mely egyben egy települések közötti verseny is lesz!

Veszprém városa először csatlakozik a Futókörök Napja programsorozathoz, melynek keretében 25
helyszínen, egyidőben rendeznek szabadidősport eseményt a Szabadidősport-eseményszervezők
Országos Szövetsége (SZEOSZ) koordinálásában.
A május 21-én, vasárnap 9:00 és 17:00 között zajló esemény rendezését a Veszprémi Egyetemi és
Diák Atlétikai Club (VEDAC) vállalta fel azzal a céllal, hogy minél több mozogni vágyó embernek
nyújtson jó hangulatú, aktív kikapcsolódási lehetőséget a Séd-völgyben.
Felnőttek és gyerekek, élsportolók és amatőrök is részt vehetnek a programon, vagyis bárki, aki
szívesen mozog. A regisztrációkor felvett chipeknek köszönhetően a résztvevők által megtett méterek
(vagyis minden megtett 800 méter) összeadódnak, így minden résztvevő hozzájárul a települések
közötti versenyhez! A rendezők nem titkolt célja, hogy Veszprém városa „újoncként” az élmezőnyben
végezzen!
A három legtöbb kilométert megtett futó (25.000, 15.000, 10.000 Ft értékű) vásárlási utalványt kap.
A résztvevők számára frissítés biztosított lesz.
Az eredményeket folyamatosan nyomon lehet követni a szeosz.hu/futokoroknapja internetes oldalon
helyszínekre lebontva, így szurkolni is lehet a minél jobb helyezés megszerzéséért.
A Futókörök Napja az Ötpróba szabadidősport program hivatalos pontszerző állomása.
Az esemény hivatalos Facebook oldala itt érhető el:
https://www.facebook.com/events/1427959248020964

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250