Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Fügés, édesburgonyás gombóc

Pedig nem az, hisz ezek a töltött burgonyás gombócok az osztrák szomszédjainktól származnak, így került be a magyar gasztronómiába is. Ma már a magyar konyhának is meghatározó eleme a gyümölccsel töltött gombóc, amit most újragondoltam.

Számtalan édes termés áll nyár végén, ősz elején rendelkezésünkre. A finom morzsa szinte elengedhetetlen a gombócokról, ettől lesz aranyló gömb, amit még szeretünk porcukorral is bőven meghinteni.

A fügefánk az idén rengeteg termést hozott, ami be is érett. Annyi nem volt, hogy befőzzem, ahhoz túl sok volt, hogy egyszerre megegyük, pitét már készítettem belőle, de még mindig volt egy közepes tálnyi.

Kis gondolkodás után döntöttem úgy, hogy kipróbálom tölteléknek, egy gombóc belsejében. De, ha én valamit újra gondolok, akkor azt annyira komolyan veszem, hogy az egész ételt újra építem.

A fehér burgonyát lecseréltem édesre, elhagytam a morzsát, és a szilva nem az ételben belül, hanem kívül, egy szilva velő formájában, mártásként lépett színre ebben a változatban.

Szemnek, szájnak, üdítő látványt és érzetet nyújtott.

Tippek az elkészítésnél: az édesburgonya több lisztet vesz fel, mint a sima változat, én tettem a tésztába tojást, illetve, nem a hagyományos fahéjat, hanem a szegfűszeget használtam ízesítésként. Próbálják ki, ez az étel így, akár, vendégváró fogásként is szerepelhet.

btr

Édesburgonyás-fügés gombóc, vörösboros szilva velővel

Hozzávalók:

A burgonyás tésztához:

– 1 db kb. 60 dkg édes burgonya megfőzve, kihűtve

– kb. 40-50 dkg liszt

– csipet só

– 1 tojás

– 0,5 dl olaj

A töltelék:

– 10 szem füge

– cukor ízlés szerint

– őrölt szegfűszeg/fahéj – ki melyiket szereti

A szilva velőhöz:

– 0,5 kg szilva

– fahéj, kardamom, őrölt szegfűszeg

– 0,5 dl vörösbor

– pici méz

A burgonyát krumplinyomóval összetörjük, hozzáadjuk a lisztet, a sót, a tojás, az olajat, majd közepes keménységű tésztává gyúrjuk, kinyújtjuk, kb. 8×8 cm-es kockára vágjuk, majd őrölt szegfűszeges cukorba mártott felezett fügékkel töltjük. Gombócot formálunk belőle, és forró vízben kifőzzük. Ha a gombócok feljönnek a víz tetejére, akkor megfőttek.

A szilva mártáshoz a szilvához hozzáadjuk az összes hozzávalót, 3-4 perc alatt készre főzzük, és a gombócokhoz kínáljuk.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!