Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Fórumsorozat indul az EKF projekthez csatlakozóknak

Az együttműködés lehetőségeiről egyeztetnek a településekkel.

Az Európa Kulturális Főváros (EKF) program szakemberei a programhoz már csatlakozott vagy csatlakozni kívánó települések polgármestereit, intézményeinek képviselőit és az érdeklődőket várják egy május végén induló fórumsorozatra.

A hét települést érintő, június végéig tartó rendezvénysorozat résztvevői egyebek mellett a kulturális programok támogatásával kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ – közölték az EKF szervezői az MTI-vel. A fórumon szó lesz egyebek mellett az EKF program által szervezett képzésekről, a 2023-as évre való felkészülést segítő mentoráció lehetőségéről és a civil szervezetek számára nyújtható segítségről.

Előadások hangzanak el pályázati lehetőségekről, a közösségépítéssel kapcsolatban, kiscsoportos konzultáció során pedig egyebek mellett az EKF-hez való csatlakozás lehetőségeiről tájékoztatják majd az érdeklődőket.

Nagyvázsonyban május 28-án, Balatonbogláron június 2-án, Zánkán június 10-én, Városlődön június 11-én, Zamárdiban június 16-án, Bakonynánán június 18-án, Balatonkenesén június 29-én, Keszthelyen június 30-án rendezik meg a fórumot.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!