Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 18., csütörtök

Forralt bor és tea a sportosokkal

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy még az időjárás is kedvez a közösség építő rendezvénynek. Mint mondta, ilyenkor, télen elsősorban a helyi közösségek számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget egy esemény, de mindig csalogatja a vidéki résztvevőket is. Csom Károlyné polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát a többiekkel, és biztatta a gyerekeket a teafőzésre.

Hoffer Izabella Barbara és Kovács Lilla gyermek kategóriában indulva erdei gyümölcsteát készített fahéjjal, citrommal, naranccsal

Idén a tavalyinál is több, 17 csapat indult a versenyen, a felnőttek mellett három gyermekcsapat nevezett. A legifjabbak zöldteát, gyümölcsteát készítettek lelkesen. A felnőttek között ott voltak idén első ízben a Badacsonytomaji Fiatalok Fóruma tagjai. A fiúk a Varga pincészet zweigeltjével indultak. A helyi Unokaimádó nagyszülők csapata férfi tagjai bort főztek, míg a nagymamák fánkot sütöttek. A Sabar Borház borászait tömörítő betyárok szintén először mérettek meg, ők a bográcsba csilit is dobtak, hogy sikerrel vegyék fel a harcot a megfázás ellen. A Hegymög aranya csapata aranyat érő helyről, a Tóti-hegy déli oldaláról arany színű borral érkezett. A Kerti kadarka baráti csapata a kertben szüretelte az alapanyagot, a rozmár életet élő férfiak borral erősítenek, mert télen is minden hétfőn megfürdenek a Balatonban. A Sabari kóborlók hidegen sem vetik meg a bort, amíg az fel nem forr. Helyi olasz rizlinget használtak, klasszikus fűszerezéssel és naranccsal. A Káptalantótiért Kulturális és Sportegyesület tagjai a kürtőskalács sütést is bevállalták és a disznóvágásról maradt kolbászt sütöttek a versenyen, a bort pedig mézzel ízesítették. Kreativitásukat bizonyította, hogy egy méretes zsírosbödönt alakítottak át tűztérré. A Lopótök csapat helyi tagjai a fehér borra esküdtek, a Hegymagasi Zsiványok először főztek bort Tótiban. A vidám Káptalantóti kopaszok hagyományteremtő céllal indultak ebben a formációban, de eddig sem volt tőlük idegen a versengés.

A sportosok még kolbászt és kürtőskalácsot is sütöttek a versenyen

A gyerekek között a Buda tesók gyümölcsteát készítettek. Az egyszemélyes Szupermézes csapat mellett zöld teát készített citrommal egy másik gyerekcsapat. A legfiatalabb induló pedig csupán három esztendős volt.

A zsűriben Ádám Gábor és a hegymagasi Varga József borász, valamint a helyi Németh István bírált. Legjobbnak a Sabari betyárok borát találták, második helyezett a KSKE elnöki csapata lett, harmadik pedig a Tóti kopaszok csoportja. A gyerekeket egyformán díjazta a zsűri.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!