Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. augusztus 24., vasárnap

Fogadj örökbe egy fát!

Októbertől indul a Balaton édenkertje „Fogadj örökbe egy Folly fát!” elnevezésű jelképes örökbefogadási kampánya, amellyel a Folly arborétum elsősorban az ember természet szeretetét és környezettudatosságát szeretné erősíteni, és nem utolsó sorban trendivé tenni a természet iránti elkötelezettséget a gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Több száz fa és cserjeféle közül választhatnak az érdeklődők, köztük vannak a Folly büszkeségei: a cédrusok és a ciprusok is.
A Folly mindig is fontosnak tartotta a környezet megóvását, az edukációban és a természetvédelmi nevelésben betöltött szerepvállalását. A „Fogadj örökbe egy Folly fát” elnevezésű akcióval a minket körülvevő fákra, növényekre, természetes környezetre szeretnék felhívni a figyelmet. Várják azokat, akik szívesen örökbe fogadnának egy Folly fát, és ezzel részesei lennének a 115 éves arborétum történetének – mondta el Folly Réka tulajdonos, az alapító dédunokája. Az örökbefogadással járó összegeket elsősorban az arborétum növényeinek gondozásával, fenntartásával, kertápolással kapcsolatos költségek fedezésére, új növények beszerzésére fordítják.
A Folly arborétumban bárki örökbe fogadhat egy fát, az arborétum az akcióval a minket körülvevő fákra, növényekre, természetes környezetre szeretné felhívni a figyelmet
Az örökbefogadás jelképes, az örökbefogadott fa, növény tulajdonjoga továbbra is a Folly Arborétumé marad. Örökbefogadónak jelentkezhet minden magánszemély, alapítvány, szervezet, intézmény vagy vállalkozás. Örökbefogadható minden jelenlegi és a jövőben ültetendő fa, illetve növény az arborétum területén. Egy növénynek csak egy örökbefogadója lehet, ugyanakkor az örökbefogadás fokozatától függően az örökbefogadó személye lehet egyén vagy család is. Az örökbefogadás fokozatai: bronz, ezüst, arany és aranygyűrű (ez utóbbi a házasulandók részére). Az örökbefogadási programunkban részt vevő tulajdonosa lesz egy Follynlove törzskártyának, amellyel egész évben látogathatja az arborétumot, továbbá kap egy oklevelet, egy fotót az adott növényről, valamint részt vehet a Folly Örökbefogadók Napján, amikor az örökbefogadói táblát ünnepélyes keretek között helyezik ki a kiválasztott növény mellé, és meghallgathatja az adott fa, növény történetét.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250