Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. március 16., vasárnap

Filmek és koncertek

Koncertekkel is várják a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezői a közönséget pénteken és szombaton a veszprémi Óváros téren, a Filmio Fröccsteraszon.

Pénteken 19 órától a soul- és funkalapokra építkező Mörk zenekar, majd két órával később a Csaknekedkislány tánczenekar lép a színpadra.
Az est lezárásaként 23 órától Solymosi Vilmos, azaz DJ Bootsie szórakoztatja a közönséget, miközben Papp Gábor Zsigmond nosztalgikus klasszikusa, a 60-as, 70-es évek típusfiguráit felsorakoztató Balaton Retro lesz látható mögötte a vásznon.
A szombati napot a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjazottja, a folk, a pol és a világzene keverékét, “love folk”-ot játszó Lanou nyitja szintén 19 órától, akik után 21 órától a Mitsoura etno-világzenekar áll a közönség elé egy egyedi hangú, erős kisugárzású énekesnővel, Miczura Mónikával.
A Filmio Fröccsterasz programjait szombat éjjel Zságer Balázs zenész és Katona Kati vizuális művész, vagyis a Zagar AV Experience fellépése zárja elektronikus zene és digitális eszközökkel létrehozott formák, fények összhatásával.
A szervezők tájékoztatása szerint a fröccsteraszon egy helyi szatócsbolt termékeivel várják a vendégeket.
A Magyar Mozgókép Fesztiválnak csütörtöktől vasárnapig Veszprém,pénteken 19 órától a soul- és funkalapokra építkező Mörk zenekar, majd két órával később a Csaknekedkislány tánczenekar lép a színpadra.
Az est lezárásaként 23 órától Solymosi Vilmos, azaz DJ Bootsie szórakoztatja a közönséget, miközben Papp Gábor Zsigmond nosztalgikus klasszikusa, a 60-as, 70-es évek típusfiguráit felsorakoztató Balaton Retro lesz látható mögötte a vásznon.
A szombati napot a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjazottja, a folk, a pol és a világzene keverékét, “love folk”-ot játszó Lanou nyitja szintén 19 órától, akik után 21 órától a Mitsoura etno-világzenekar áll a közönség elé egy egyedi hangú, erős kisugárzású énekesnővel, Miczura Mónikával.
A Filmio Fröccsterasz programjait szombat éjjel Zságer Balázs zenész és Katona Kati vizuális művész, vagyis a Zagar AV Experience fellépése zárja elektronikus zene és digitális eszközökkel létrehozott formák, fények összhatásával.
A szervezők tájékoztatása szerint a fröccsteraszon egy helyi szatócsbolt termékeivel várják a vendégeket.
A Magyar Mozgókép Fesztiválnak csütörtöktől vasárnapig Veszprém, Balatonfüred és Balaton almádi ad helyet, ahol kilenc helyszínen mintegy száz magyar filmet láthat a közönség.
füred és Balatonalmádi ad helyet, ahol kilenc helyszínen mintegy száz magyar filmet láthat a közönség.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Tavaszi kompmenetrend változás!

  Szántódrévből 7.00 és 19.00 óra között, Tihanyrévből 7.15 és 19.15 perc között hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjárataink. A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat – a forgalom

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250