Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. július 23., csütörtök

Felújították az emlékműveket

Az emlékmű avatási ünnepségén Kapolcson Márvány Péter polgármester arról beszélt, hogy a háború minden települést, így Kapolcsot is érintette. Voltak, akik a szülőföldjüktől távol hunytak el, ma sem tudni hogy pontosan hol. Családtagjaik számára fontos, hogy legyen egy hely, ahol emlékezhetnek a hős katonákra, a polgári áldozatokra.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy akikre most emlékeznek, azok hősök voltak mindannyian, hiszen a hazájukat, Magyarországot és a monarchiát védték a messzi távolban is.

Hangodi László történész, főmuzeológus történelmi visszaemlékezésében felelevenítette a két háború eseményeit, a településeken élőket érintő vonatkozásokról beszélt részletesen. Mint mondta, fájdalmas az a veszteség, amely az országot, Kapolcsot és Hegyesdet is érte.

A megemlékező műsorban a Művészetek Völgye Általános Iskola diákjai közreműködtek. Az emlékművet Illés Sándor plébános és Veress István lelkész szentelte újjá és áldotta meg. A hegyesdi ünnepségen Stark Sándor polgármester emlékezett azokra, akik szíve utolsó dobbanásában is ott volt hazájuk és benne családjuk. Nem volt könnyű túlélni a háborút és az azt követő éveket – mondta Stark Sándor. Az ünnepségen Fekete Gábor közreműködött szavalattal.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250