Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Fellendülést hozott a siófoki magánszálláshelyeken a járványhelyzet

Míg tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 40 százalékkal esett a koronavírus-járvány miatti lezárások hatására, a távolságtartást jobban lehetővé tevő, többnyire szezonálisan működő magánszálláshelyeken 18 százalékkal emelkedtek – tájékoztatta Illés Virág, a Siófok Kommunikációs és Turisztikai Irodájának vezetője az MTI-t.

A hivatali összesítés szerint tavaly az első tizenegy hónapban 909 ezer vendégéjszakát töltöttek el a város szálláshelyein, ez 15 százalékos csökkenés 2019 azonos időszakához képest. Az iroda vezetője hangsúlyozta, hogy bár a számok a tavaly decemberi adatokat még nem tartalmazzák, ez érdemben már nem befolyásolja az eredményeket.

Illés Virág elmondta, a járvány-helyzet leginkább az egész évben nyitva tartó szállodákat, panziókat sújtotta, ahol átlagosan 40 százalékos volt a csökkenés a vendégéjszakák számában, és 24 százalékos a bevételekben. A kieső hónapokat a két vírushullám közötti főszezon kedvező forgalma sem tudta ellensúlyozni – jegyezte meg hozzátéve, hogy a nyári időszakban felértékelődtek a magánszálláshelyek.

Az önkormányzat adóhivatalának adatai szerint tavaly hosszú évek óta először megfordult a trend, és a város magánszálláshelyei nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint a kereskedelmi szálláshelyei. Az előbbiek 492 534, az utóbbiak 416 296 vendégéjszakát regisztráltak.

A dél-balatoni város 64 kereskedelmi szálláshelye (szállodák, panziók, kempingek) összesen 10 313 férőhellyel rendelkezik, míg a helyi Tourinform iroda által nyilvántartott 2083 magánszálláshely-üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozó összesen 14 119 férőhellyel járul hozzá a település éves vendégéjszaka-számához.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!