A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Ezért etetésük nem hasznos, mert:
– a hosszú ideje (hónapok, évek óta) tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen “táplálék” diéta megbetegít(het)i a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van (“angyalszárny-betegség”);
– a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést;
– növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
– önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
– elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
– szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt (“elmocsarasodás”);
– növeli a fajok közötti hibridizációt;
– rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
– a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelenthet.
Gyakorlati megvalósulását és hatásmechanizmusát tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:
– az etetés többnyire nyáron kezdődik, amikor az emberek keresik a hűsítő víz közelségét, így a madár-ember találkozások száma is nagyobb;
– az itt etetett madarak ősszel nem vonulnak el;
– így az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, ezért tovább etetik őket;
– a fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő;
– ez tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását;
– amit helyenként sajnos a járókelőket hamis információkkal megtévesztő kacsaetető automatákat kihelyező vállalkozások is erősítenek (holott az ezekben felkínált táplálék ugyan olyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint az összes többi), pusztán a bevételszerzés érdekében, viszont a madarak és az emberek kárára;
– az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet;
– gy nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.
Meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a “szeretetünkre”, hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük!
Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti a legjobb, az állatok érdekeit leginkább szem előtt tartó magatartást.
Természetesen nem szeretnénk elvitatni senki döntési jogát attól, hogy mikor és mit tesz, és ami még fontosabb, nem kérdőjelezzük meg senki jó szándékát! Egyetlen célunk a szakmai érvekkel alátámasztott tájékoztatás, remélve, hogy az olvasottaknak köszönhetően a jövőben kevesebb madár kerül bajba. Az ő nevükben is köszönjük megtisztelő figyelmét!
