Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Európai filmeket vetítenek négy napon át Veszprémben

Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. ügyvezető igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: “az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városként nemcsak magunkat szeretnénk bemutatni Európának, hanem Európát is a veszprémieknek.” Hozzátette: az utcamozi megrendezésével arra biztatják a régióban élőket, hogy maguk is kezdeményezzenek hasonló közösségi programokat, amelyek a várost és a balatoni térséget gazdagítják.

Mint írták, a programban olyan európai alkotók művei szerepelnek, melyek a mai Európa problémáit vetik fel. A filmek minden nap 19:30 és 21:30 órakor kezdődnek, a szervezők kétszáz férőhelyet, valamint büfét és mosdót is biztosítanak, de saját ülőhely, pléd és üdítő is behozható a helyszínre.

A műsoron csütörtökön előbb az Egy tökéletes nap című spanyol filmdrámát majd a Táncterápia című angol filmet vetítik, pénteken a Sötétben című német-francia krimit és a Kosok című izlandi filmdrámát láthatja a közönség. Szombaton A remény másik oldala című finn krimivígjátékot és A négyzet című svéd-német-francia-dán filmdrámát tűzik műsorra, az utolsó napon, vasárnap pedig a Viszontlátásra odafönt című francia filmdrámát és az Ez csak a világ vége című kanadai-francia drámát vetítik. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.

A filmeket rövid előadások vezetik majd fel, melyeket csütörtökön Buvári Tamás filmrendező, pénteken Dósay Norbert, a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó főszervezője, szombaton Kőrösi Orsolya, a budapesti Robert Capa Központ ügyvezető igazgatója, vasárnap pedig Ferenczi Gábor filmrendező tartanak.

Az utcamozi esőhelyszíne a veszprémi Hangvilla, az esetleges helyszínmódosításról a szervezők minden nap 17 órakor döntenek, és a közösségi médián keresztül tájékoztatják az érdeklődőket.

A részletes programokért KATT IDE

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!