Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Egyedi cigarettacsikk-gyűjtő Keszthelyen

Egyedi tervezésű cigarettacsikk-gyűjtőket helyeztek ki a keszthelyi piaacon – számolt be a keszthely.hu.

Az elnyomott cigarettát formáló gyűjtőedényeket frekventált helyeken: a piac alsó és felső bejáratánál, valamint a gyermekek védelme érdekében a játszótér előtti sétányon helyezték ki.

Mint azt megtudtuk, a területen rendszeres problémát okoznak a dohányosok által földre dobált csikkek, ezért a tisztaság fenntartása és a környezet megóvása érdekében döntöttek az újszerű megoldás mellett.

Az edényeket Jantász Ferenc tervezése alapján a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. a Gazdasági Ellátó Szervezettel együttműködve valósította meg.

A piacüzemeltetési ágazatvezető elmondta: bíznak abban, hogy a probléma megoldódik, és ezzel mindenki számára higiénikus és esztétikus elárusítóhelyen fogadhatják a termelőket és a vásárlókat. A későbbi üzemeltetési tapasztalatok alapján pedig szükség esetén növelni is tudják a gyűjtőedények számát. Eddig a lakosság és az árusok visszajelzései alapján nagyon pozitív a kezdeményezés fogadtatása, sőt már a térség más közforgalmú helyeiről is érdeklődtek a telepíthetőség felől.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!