Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. november 10., hétfő

Egy balatonszabadi férfi is tagja volt az időseket megkárosító bűnszervezetnek

A három tag ellen vádat emeltek.

Időseket megkárosító bűnszervezet három tagja ellen emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség, a szervezet irányítóját Angliában fogták el – közölte a Tolna Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a csalásokat irányító férfi egy angol előhívójú telefonszámról idős, könnyen megtéveszthető embereket hívott fel fiuknak, unokájuknak kiadva magát. Azt állította, közlekedési balesetet okozott, és nagyobb összegű készpénzt kért azért, hogy rendezni tudja a balesettel okozott kárt. A pénzért három, Magyarországon élő társa ment el.

Tavaly áprilisban egy-egy bátaszéki, bajai, örkényi és nagykanizsai idős nőt károsítottak meg így összesen két és fél millió forinttal. A pénzt egy 27 éves, ádándi férfi vette át, a csalásban részt vett 22 éves, szombathelyi élettársa, egy 40 éves, balatonszabadi férfi pedig az örkényi sértett lakcímére szállította őket, tudva, hogy bűncselekményt követnek el.

Az ügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt emelt vádat mindhárom ember ellen.

A pénzt átvevő férfi és élettársa letartóztatásban van, a bűnszervezet irányítóját a brit hatóságok Angliában, nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogták, átadása Magyarországnak folyamatban van – írta a főügyészség.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

NEKA hírek

REKORDOKAT DÖNTÖTT A KÖZPONTI AKADÉMIAI KIVÁLASZTÓ Az idei évben minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a központi akadémiai kiválasztó iránt: összesen 687 gyermek – 349

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250