Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 16., hétfő

Ecset a kézben kilencven felett is

A Kisapátiban élő festő, a 92 esztendős László Ferenc kiállítása nyílt a kultúrházban a közelmúltban.
A megnyitón Kiss Imre polgármester méltatta az alkotót, vallva, hogy Feri bácsi képeit látva ébredt rá arra, hogy milyen csodálatos helyen élnek a környékbeliek, akik ráadásul szerencsések is, mert Feri bácsi köztük él.
– Gyönyörködhetünk a képeiben, pedig egykor még nem itt lakott. Egy Somogy megyei mezőgazdasági gépjavító vállalatnál dolgozott festőként, de a tájképfestészet már akkor is érdekelte, önszorgalomból gyakorolt. Tanult Szekeres Emil festőművész rajziskolájában, majd Völgyi Dezső művésznél a festészettel ismerkedett, amíg az akkori művelődési osztály vezetője nem kifogásolta, hogy a képek nem jellemzik a szocialista festészeti kultúrát. Győri László festő tanácsára a tájképfestészet felé fordult. Mestervizsgát tett, vállalkozó lett nyugdíjazásáig és Kisapátiba költözött – mondta a polgármester. Feri bácsi nagy örömmel fogadta az érdeklődést a megnyitón és megköszönte részvételt.
A megnyitón Varga Júlia zongorán, Varga Eszter csellón közreműködött.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!