Dakar-győztesek Veszprémben

A viadalon 90 induló vesz részt és összesen 420 kilométert kell teljesíteniük – közölte a pénteki sajtótájékoztatón a verseny főszervezője. Garamvölgyi Zoltán elmondta, hogy a pénteki rajtceremóniát a veszprémi Óváros téren rendezik, szombaton Várpalota térségében zajlik majd a küzdelem, a díjkiosztónak pedig szintén Veszprém ad otthont.

Az indulók között található a spanyol Joan “Nani” Roma, aki autóval és motorral is megnyerte a Dakart, a magyarok közül pedig Osváth Péternek és Lónyai Péternek lehet a legnagyobb esélye a jó szereplésre.

A német Jutta Kleinschmidt, az egyetlen női Dakar-győztes vendégként lesz jelen – tette hozzá Garamvölgyi Zoltán.

Kifejtette: a pénteki veszprémi rajtceremóniát követően a várpalotai nullpontról induló viadal egy 23 kilométeres, majd egy 180 kilométeres pályán zajlik. Ezt megelőzően pénteken este 11,5 kilométeres rajthelyválasztón vesznek részt az indulók, ahol az első tíz helyezett választhat magának induló állomást. Garamvölgyi Zoltán elmondta azt is, hogy motor, autó, quad, kamion és side by side kategóriában hirdetnek majd eredményt.

Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy látványos, izgalmas versenyre lehet számítani, ami a fesztiválszezon után megnyitja a városban a sportszezont.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!