
Nemzetközi bojlis viadal
A viadal honlapja szerint a nevezések alapján legalább 121 csapat lesz a mezőnyben. A – beharangozó kisfilm alapján – világ leghosszabb pontyhorgász versenye október elsején
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A viadal honlapja szerint a nevezések alapján legalább 121 csapat lesz a mezőnyben. A – beharangozó kisfilm alapján – világ leghosszabb pontyhorgász versenye október elsején

Az EHF honlapján közzétett erősorrendet a német THW Kiel vezeti, a Veszprém meglepetésre a második, a címvédő Barcelona a harmadik, a lengyel Lomza Vive Kielce

A közleményben a tárca felidézte: a Balatoni Bringakört a 2000-es évek elején részben önálló kerékpárutakon vezetve, részben kisforgalmú utcák felhasználásával jelölték ki, a tó körüli

A fesztiválos hangulatú programban fél-egyórás koncerteket adnak azok a zenekarok, amelyeket az elmúlt évek-évtizedek során megihletett a Balaton. Érkezik a KFT, a Kelemen Kabátban, a

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy triatlonverseny miatt 2021. szeptember 12-én, vasárnap 7 órától várhatóan 18 óráig az alábbi forgalmi korlátozásokra kell számítani

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a pandémia hatására visszaesett a szállított gépjárművek száma, idén azonban a 2019-est is felülmúlta, 7 százalékkal. A balatoni kerékpáros-turizmus dinamikus fejlődését

A nagyszerű, szinte már nyárias, napsütéses időben, de össze-vissza hullámzó vízen a férfiaknál kettős francia/új-kaledóniai győzelem született. Titouan Puyo a verseny nagy részében együtt haladt

Lassan zárul a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Veszprém megyében is. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében Magyarország teljes területéről és a

A SEFAG Erdészeti is Faipari Zrt. tájékoztatása szerint a társaság által vagyonkezelt erdőterületeken 2021. szeptember 1. – 2021. szeptember 30. között erdőlátogatási korlátozást vezet be.

Azt írták: az üzletszerű kerítés bűntette miatt felelősségre vont férfi 2019 júliusától, elsősorban az idegenforgalmi szezonban, mintegy tizenkét nőt – köztük kiskorút is – alkalmazott,
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!