
Szuper bulikat ajánlunk a Balaton-partján!
Zenés koktélparty a gyenesdiási strandon Jazz, akusztikus, vocallounge estek, DJ szettek várják a kellemes zenére és hűs italokra vágyókat a csodás balatoni panoráma mellett péntektől
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Zenés koktélparty a gyenesdiási strandon Jazz, akusztikus, vocallounge estek, DJ szettek várják a kellemes zenére és hűs italokra vágyókat a csodás balatoni panoráma mellett péntektől

Ugyan már kétszer elhalasztották, de július 14-én, szombaton végre megtartják a hagyományos Balaton-átúszást. A közel öt kilométeres kihívás miatt a Balatoni Hajózási Zrt. megváltoztatta szombati

A lap pénteki számában Kis Péter András, a szervezet adóügyekkel foglalkozó szóvivője közölte, a hatóság emberei vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokat és strandokat is felkeresnek majd. Legutóbb

A világbajnoki címet szerző tánccsoportot is soraiban tudó veszprémi Orsolya-Fashion Line táncstúdió tartott gálaelőadást a közelmúltban. A több mint egy órás műsor végén a jelenlévő érdeklődők,

Idén az ország 500 pontján csaknem 1200 napközi Erzsébet-tábor valósul meg június 18. és augusztus 31. között, és minden eddiginél több, csaknem 60 ezer gyermek

Száznegyvenmillió forintos kormányzati támogatással mintegy 180 millió forintos beruházás keretében újult meg a tihanyi Apátsági Rege Cukrászda, amelyet csütörtökön adtak át. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés. A résztvevőknek –

Aláírták a balatonboglári nemzetközi képzési és kutatási kézilabdaközpont létrehozására vonatkozó megállapodást Budapesten. A dokumentumot Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora, Frantisek Taborsky, a Nemzetközi

Azt nem tudni, hogy az MTI fotósa korán kelt, vagy le sem feküdt a napfelkelte miatt, mindenesetre bármelyiket is választotta, megérte. Ámulatba ejtő, ahogy Tihanyban

Az idősebb generációk ugyanis mindig emlékeztetnek rá, hogy a divatvilág már nem tud újat kitalálni. Valóban? Íme egy videó mely az elmúlt 100 év fürdőruhadivatját
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!