
Félrelépett a zebra
A Magyar Nemzeti Cirkusz új jövevénye igazi szenzáció. Zebrát vártak, de egy foltos-csíkos hibrid szamár-zebra született. A Nemzeti Cirkusz társulata már több hete várta a
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Magyar Nemzeti Cirkusz új jövevénye igazi szenzáció. Zebrát vártak, de egy foltos-csíkos hibrid szamár-zebra született. A Nemzeti Cirkusz társulata már több hete várta a

A sok napsütés mellett csütörtökön is csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő várható. Kicsi az esélye a csapadéknak, ma is csupán az északkeleti országrészben alakulhat ki

Kiesett egy ember a balatonfűzfői bobpálya egyik kocsijából – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Helt Ákos elmondta: a baleset szerda este

Több mint hatvan közül 25 filmet válogatott be az előzsűri a 9. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába. Az ingyenesen látogatható seregszemlét augusztus 18. és 20. között

A balatoni vízirendőrök egy háromtagú családnak segítettek partot érni. A Badacsonylábdi előtti vízterületen a vízirendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek, akihez azonnal odasiettek –

Keresnek a vízimentők és vízi rendőrök egy férfit a Balatonban, Ábrahámhegy térségében, aki az eddigi információk szerint kedden a parttól körülbelül 1100 méterre felmászott egy

Ezen a héten 283 településen, illetve százezer hektáron irtják a szúnyogokat az országos szúnyoggyérítési program keretében – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy balatonboglári büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a szakemberek megállapították, hogy a büfé élelmiszer-előállító, vendéglátó-ipari tevékenység végzésére alkalmatlan –

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is – derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek

Az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 195 országban lesz látható. A szervezők vasárnapi közleménye szerint ez az Amaury Sport Organisationnel (ASO) folyó
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!