
Siófokról a világhírnév felé
XII. Kálmán Imre Emléknapok 2019. október 24. – 2019. október 28. 2019. október 24. csütörtök 17.00 Operettcsillagok kint és bent – kiállításmegnyitó 2019. október 25.
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

XII. Kálmán Imre Emléknapok 2019. október 24. – 2019. október 28. 2019. október 24. csütörtök 17.00 Operettcsillagok kint és bent – kiállításmegnyitó 2019. október 25.

A pincészet két birtokán 18,5 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, a tavalyinál tíz százalékkal kevesebbet, Badacsonyban 11,5 millió, Egerben 7 millió kilogrammot – közölte Varga

Korábban már mutattunk nektek egy mesebeli zalakarosi tanösvényt, most pedig egy olyan útvonalat ajánlunk, ahol teljes nyugalomban kapcsolódhatnak ki a családok. A Zalakarosi Parkerdőben 1152

Közel félezer indulóra számít a VEDAC a Mezei Futó Magyar Liga második fordulójában, valamint az ezzel egy időben megrendezendő Közép-Dunántúli Régió számára kiírt Sport XXI

Az útvonal: Veszprém- Balatonalmádi – Balatonfüred – Pécsely – Tótvázsony – Nemesvámos – Veszprém körpálya. A rendezvény célja, hogy kezdeményezzük ,hogy a Veszprém- Balaton 2023

Az esemény két napján ezúttal is teltház volt a strandon, a megnyitón Balassa Balázs polgármester úgy fogalmazott, hogy a kezdetekkor a szervező Szigligeti Turisztikai egyesület
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, a Tihanyi-félszigeten, a Tihanyi Tájvédelmi Körzet északi részén találhatók az úgynevezett barátlakások, melyek a Közép-Európa egyetlen, viszonylag épségben megmaradt remetetelepei.

Negyedévente találkoznak a Csopaki Kódex borászai, hogy minőségi munkájukban támogassák egymást tanácsaikkal. Mikor már mindenki leszüretelte a termést, erjednek a mustok, a csopaki borászok ellátogatnak

A szakember azt mondta, hogy a 2014-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a felnőttek cukorfogyasztása ugyanakkor az ajánlás alatt marad, mindössze 8-9 százalék.

Október 20-án a legkevésbé, 15,9 fokig Balatonlellén süllyedt a hőmérséklet, ez új rekord az 1953-as badacsonytomaji 15,3 Celsius-fok után. Közölték azt is, hogy megdőlt az
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!