
Videosorozat a stressz csökkentéséről
A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét azt jelenti, hogy a múlton rágódás és a jövő miatti aggódás helyett tudatosan arra kellene fordítani a figyelmet, ami
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét azt jelenti, hogy a múlton rágódás és a jövő miatti aggódás helyett tudatosan arra kellene fordítani a figyelmet, ami

Elmondása szerint a leveleket a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága postázta. A BSz szerdán kezdi felmérni, hogy a tóparti önkormányzatoknak van-e a térséget érintő

Kovács Zsolt Fonyódon készítette a szívet-lelket melengető fotót. Fotó forrása: Kovács Zsolt, Balatoni album

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtökön a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy aki teheti, ne a hétvégén,

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) MTI-hez eljuttatott körképe szerint több mint 20 millió szál krizantém kerül a temetőkbe a napokban, októberben és november elején az

A Balaton Szabadidő Központban 2005 óta működő Balaton Mozi egy több tízmilliós beruházásnak köszönhetően megújult. Új, nagyobb vetítővászon, 7.1-es hangrendszer és kényelmesebb székek várják az

Abszolút kedvencünk (egyelőre) a Balatoni Buborék tökje, mely magát a Balatont ábrázolja. Az egy szem foga maga a Tihanyi-félsziget. Tök jó ez a nap is…

A balatonfüredi Gastro fesztivál látogatói Balaton-környéki éttermek és borászatok kínálatából válogathatnak november második hétvégéjén, amikor a Szent-Márton napi libahagyomány megidézése mellett színes kulturális programokkal várják

Mint azt a szervezőktől megtudtuk, tizenhat ország versenyzői állnak majd rajthoz a Magyarországon meglehetősen extrém sportnak számító kutyafogathajtó Eb-n. november 7 és 10. között. A

Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, hogy a fesztiválon tizenöt borászat és étterem kínálja különlegességeit november 9-én és 10-én. A libából és libabelsőségből
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!