
Így indult a 2020-as év – Visszapillantó az idei év januárjára
Mit sem sejtve tervezgette mindenki a hangzásban és írásban is jól csengő “dupla 20-as” évet. Aztán 2020 megmutatta, hogy ember tervez… Tehát megkezdjük a visszapillantást:
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Mit sem sejtve tervezgette mindenki a hangzásban és írásban is jól csengő “dupla 20-as” évet. Aztán 2020 megmutatta, hogy ember tervez… Tehát megkezdjük a visszapillantást:

A Bejgli-rendőrség felállítását egy új figyelemfelhívó akció, a Vidámság Minisztériuma szervezte. A tesztelésbe olyan családi kézműves cukrászdákat válogattak be, amelyek egy-egy település, régió területén már

A traktorhoz pótkocsit, hótoló lapot, faaprítót, rézsűkaszát, szárzúzót vásárolhattak, így könnyebben és gyorsabban tartják rendbe Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő az átadási ünnepségen elmondta, hogy a

Az ÉFOÉSZ mostanra felújított épületében fogadták a városból és a tapolcai járásból érkező fiatalok a képviselőt, aki ajándékba gyümölcsöt, tartós élelmiszert, édességet vitt a házigazdáknak. Vallotta,

A Kuna Vali és a testvérei alkotta Fourtissimo zenekar az adventi várakozást szerette volna még szebbé, fényesebbé tenni előadásával. Magyar és külföldi karácsonyi dalokat adtak

A 77-es út mellett álló, Tótvázsony közelében található 50 méteres tornyot 1960-1990 között használta a szovjet hadsereg a hozzá tartozó lőtérrel együtt, majd évtizedekig kihasználatlanul

Fatum-Nyíregyháza – Szent Benedek Röplabda Akadémia 3-0 (20, 22, 13) Nyíregyháza. V: Bátkai-Katona, Árpás. Fatum-Nyíregyháza: Vaszileva 10, Ortiz 6, Varga E. 21, Fuchs 3, Pintér

A Keszthelyről a Déli pályaudvarra tartó Balaton IC Zamárdiban, a Hársfa utcai átjáróban elütött egy gyalogost, aki a balesetben életét vesztette. Az átjáróban a fénysorompó

A magyar hal egészséges és kiváló minőségű – hangsúlyozta Nagy István, arra buzdítva mindenkit, hogy az idei karácsonyi vacsorához magyar halat vásároljon, ezzel egyaránt támogatva

Az Országgyűlés a gazdaság és a turizmus élénkítése, a kulturális- és szabadidős szolgáltatások színvonalának emelése céljából, továbbá az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben,
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!