
Ezüstérmes lett a Balatoni Cápa
Dohában rendezték meg a FINA maratoni nyíltvízi Világkupa sorozat első viadalát, ahol 10 kilométer volt az előírt táv. A pandémia dacára népes mezőny gyűlt össze,
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Dohában rendezték meg a FINA maratoni nyíltvízi Világkupa sorozat első viadalát, ahol 10 kilométer volt az előírt táv. A pandémia dacára népes mezőny gyűlt össze,

A hvg.hu szerint Balatonfüreden a hosszú hétvégén sem tétlenkedtek a rend éber őrei és szigorú ellenőrzést tartottak a népszerű sétálóhelyeken. A közterületeken azonban mindenhol kötelező

Március 15. – Kitüntetések – Magyar Arany Érdemkereszt DR. GERZÁNICS ANNAMÁRIA okleveles táj- és kertépítészmérnök, városépítési és városgazdasági szakmérnök, a Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztályának

A 3 kilométeres túra a híres kenesei löszfal barlangját, a Tatárlikat is bejárja, de a város templomaiból és legjelentősebb emlékműveiből is ízelítőt kaphatunk. Túracipőt vigyél!

Az aranysakál színe lehet zsemlesárga, de vörös is, melyet a bordájukon fekete szín tör meg, súlyuk 12-16 kg, testhosszuk 65-105 cm, marmagasságuk 45-50 cm. Az

Megkezdődött a kerékpárút megépítése Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs útvonalon 470 millió forintból, 100 százalékos támogatással – derül ki Balatonszentgyörgy pénteken MTI-hez eljuttatott közleményéből. Balatonszentgyörgy két évvel ezelőtt kötött

Tihany 1960-ban Fotó: Fortepan/Morvay Kinga Vízisíelők, sárkányrepülő és úszótalpas giro kite a Balatonon, szintén 1965-ből, a háttérben a Hotel Tihany látható: — Fotók: Fortepan/Bojár Sándor

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2021. március 28-tól 2021. április 10-ig Szabadbattyán – Balatonfüred állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 20 Székesfehérvár – Veszprém

Balatonakali, Zánka és Dörgicse térségében egész ültetvényeket taláni ahol egyszerre gyönröködhetsz a virágokban és a balatoni panorámában.
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2025 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!