
Mozgalmas balatoni hétvégére vágysz? Adunk néhány tippet
HŐLÉGBALLON Fantasztikus kilátásban és felejthetetlen élményben lehet része annak, aki a magasból is megtekinti a Balatont. A Balaton Balloning a hévízi tó mellől indul naponta
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

HŐLÉGBALLON Fantasztikus kilátásban és felejthetetlen élményben lehet része annak, aki a magasból is megtekinti a Balatont. A Balaton Balloning a hévízi tó mellől indul naponta

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a július 14-én sorra kerülő eseményen akár 600-700 indulóra, körülbelül 200-250 hajóegységre számítanak. A Balaton-átevezést a

A férfiaknál a német Florian Wellbrock, a nőknél a brazil Ana Marcela Cunha diadalmaskodott a nyíltvízi úszó világkupa-sorozat szombati, balatonfüredi állomásán, ahol magyar versenyző nem

A szervezők csütörtöki tájékoztatása alapján mindkét olimpiai címvédő, három tavalyi, balatonfüredi világbajnok, négy korábbi összetett vk-győztes, valamint világ- és Eb-aranyérmesek és dobogósok sora nevezett a

Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Máth István, a rendező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elmondta, tavaly 8300-an teljesítették az 5,2 kilométeres távot, idén tizenkétezer úszóra számítanak. Hozzátette, mostanáig

A Mihálkovics vitorlás túraversenyt, egyben ranglista viadalt a rangsor első helyéről várta a Nautic 370 Run típusú Magnum. Az első napon a Balatonföldvár-Balatonszemes-Révfülöp-Balatonföldvár útvonalat jelölték

Veszprém megyében maradt a bajnoki cím, miután tavaly Alsóörs, az idén Balatonkenese bizonyult a legjobbnak a harmadik alkalommal megrendezett Nemzeti Regattán. Siófok városa látta vendégül

Az egyesület a hivatalos közösségi oldalán több képet is posztolt a péntek éjszakai vihar utáni állapotokról. Sajnálatos módon a horgásztanyán a stég megrongálódott, a Balaton

Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy rendkívül színvonalas lesz a viadal mezőnye, ugyanis a 10 kilométeres táv mindkét olimpiai címvédője, a férfiaknál a holland Ferry Weertman,

A hétvégén, június 9-10-én rendezik meg, immáron harmadik alkalommal, a Nemzeti Regattát. A verseny szervezői fontosnak érzik, hogy ne csak tóparti településeket próbálják ki magukat
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!