
Hatalmas érdeklődés
A Badacsony 200 kerékpáros túra ötletét a Bakonyban és a Balaton-felvidéken vezető, a kilencvenes évek közepe óta megrendezendő Bakony 200 túra adta. Badacsonytomajról indulva a
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Badacsony 200 kerékpáros túra ötletét a Bakonyban és a Balaton-felvidéken vezető, a kilencvenes évek közepe óta megrendezendő Bakony 200 túra adta. Badacsonytomajról indulva a

A szervező Fa Hajó Kft. vasárnapi tájékoztatása szerint a regattán 8 és 10 méteres, nyitott kategóriájú hajók indultak. A második helyen Varga Lajos ért célba

A lányok imádják a Balatont, különösen a szezonon kívüli arcát. Naponta 20-25 kilométert sétálnak a hidegben is teljesen jól járható kerékpárúton. Ha kedved kaptál, október

A szervezők csütörtök esti tájékoztatása szerint az eddig megrendezett nyolc futam esetén már a két legrosszabb futameredmény kiejthető, így, bár pénteken megfelelő idő esetén még

Első alkalommal rendezik meg a Badacsony 200 elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrát, amit a Bakony 200 közel 30 éves, töretlen népszerűsége segített életre hívni. A túrát tömören

A Spartacus Vitorlás Egylet kettőse szerdán megnyerte a harmadik és az ötödik futamot, a negyedikben pedig a harmadik helyen ért célba. Majthényiéknek 11 pontjuk van,

Év végére elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza, jövőre pedig a tervek szerint átadják a teljes úthálózatot – jelentette be szerdai, gyulafirátóti sajtótájékoztatóján az aktív

A Spartacus Vitorlás Egylet kettőse bemelegítésként megnyerte a héten rendezett nyílt országos bajnokságot, melyen minden futamon elsőként ért célba. Az Eb-n 16 ország 68 egysége

Európa egyik legnépszerűbb futóversenyének szervezői a csütörtöki sajtórendezvényen bejelentették, hogy a következő tókerülő futóversenyt az Ultrabalatonok történetében először teljesen zöld szemléletben bonyolítják le. A budapesti

A balatonfüredi kikötő facebook posztjából kiderül, hogy milyen nagy erőkkel készülnek a balatoni hajósok is a versenyre. A hajók már útra készen… A cél Olaszország
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!