
Egyedülálló triatlon verseny
Részvételi csúcsra számítanak a szervezők az idei, jubileumi Ábrahámhegyi triatlonon. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló viadalra igazolt és amatőr sportolókat is várnak. Minden újonc,
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

Részvételi csúcsra számítanak a szervezők az idei, jubileumi Ábrahámhegyi triatlonon. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló viadalra igazolt és amatőr sportolókat is várnak. Minden újonc,

Tizenkilenc település csaknem harminc csapatának részvételével, immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok

Ha szereted a kihívásokat, és a csodálatos természetet, akkor eljött a Te napod, a Te versenyed! Idén is három táv közül választhatsz: 7 km –

A párharc visszavágóját jövő vasárnap 16.30-tól rendezik. Eredmény, Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés: Balatonfüredi KSE-HK Malmö (svéd) 27-25 (11-14) gólok hétméteresből: 3/3, illetve 4/2

A Fonyód-Badacsony-Fonyód táv kilenc kilométert tesz ki. Eddig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezte meg itt a Balaton-átevezést, azonban arra hivatkozva, hogy a résztvevők létszáma kinőtte

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen. Schmidt Gábor, a

Az állomás az első Kelet-Közép-Európában, műszerei távolról vezérelhetők, az adatokat továbbítják Budapestre, Erdélybe. Az avatási ünnepségen a Topo-Transylvania holland-magyar-román együttműködés tagjai mutatták be az integrált

Az MVSZ szombati tájékoztatása szerint a rendezvényen az érdeklődők személyesen gratulálhatnak az Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombornak, valamint, Érdi Máriának (Laser Radial) és Vadnai Benjaminnak (Lasre

Az Országos Meteorológiai Intézet siófoki obszervatóriuma előre jelezte, hogy szombat délután megélénkül a szél, ezért erős hullámzás várható a tavon. A Balaton-átúszás szervezői úgy döntöttek,

“Éjjel 2.45-kor ébredtem, de megérte ilyen korán kelni” – mondta magyar zászlóba burkolózva a 24 éves úszó. “Olyan meleg volt a víz, hogy erre csak
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!