
Négyszáz zöldágazó
A Tördemic Néptáncegyüttes tagjai mellett a tapolcai Szent Erzsébet és Barackvirág Óvodások, a badacsonyi, nemesgulácsi, monostorapáti, zalahalápi, iskolások, a szigligeti, zánkai és a tapolcai Kazinczy iskolások
Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

A Tördemic Néptáncegyüttes tagjai mellett a tapolcai Szent Erzsébet és Barackvirág Óvodások, a badacsonyi, nemesgulácsi, monostorapáti, zalahalápi, iskolások, a szigligeti, zánkai és a tapolcai Kazinczy iskolások

Az avatási ünnepségen Szántóné Jochmann Judit az óvoda vezetője elmondta a mesefal történetét. – A helyi templomban koncertező Andruk Babett ajánlotta fel a hangverseny bevételét

A megnyitón Horváth Zoltán polgármester köszöntötte az alkotókat, akiket Szántai Attiláné, a faluház vezetője mutatott be részletesen. A tárlaton bemutatkozott Barcza Tamás, Grünceisz László, Hegyi Gyula, Kayser Zsuzsanna,

Az ünnepség résztvevői együtt koszorúzták meg a Balatont, majd Badacsonyban Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő a turisták számának emelkedéséről beszélt, valamint méltatta a Fonyódon és Badacsonytomajon

Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Veszprém megyei Ősiben rendezett, szerdai projektzáró rendezvényen elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága jelenleg tíz

A polgármester az MTI-nek elmondta, régi vágya Révfülöpnek, hogy legyen saját vitorláskikötője, amire a település központjához közel eső, egykori teherkikötőjének partszakasza lenne a legalkalmasabb a

Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. április 23-án 5 óra 31 perckor a 77-es számú főút 3. kilométerszelvényében Nemesvámos külterületén egy kamion és egy kisbusz összeütközött.

A népi hagyományt évtizedek óta éltetik a helyi fiatal lányok, akikhez húsvét vasárnap délután a nagyszülőkhöz hazatérő unokák, és a nyaralós kislányok is csatlakoznak. Idén

A badacsonytördemici Tördemic Néptáncegyüttes tagjai vödörből locsolták meg a táncos lábú lányokat Tapolcán, Nemesgulácson, Sümegen, Zalahalápon, Sáskán. Énekszóval, szekérrel érkeztek és egy régi locsolóvers felelevenítése

Kollár József vezérigazgató, aki az idén is jó szezonra számít, hangsúlyozta: több évtizedes lemaradást kell behozni a fejlesztésekben, modernizálásban, ami állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen. Elmondta:
Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
© 2026 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!